Elhunyt James Watson, a világhírű amerikai molekuláris biológus, aki 1953-ban Francis Crickkel közösen elsőként írta le a DNS kettősspirál-szerkezetét, ezzel forradalmasítva az emberi öröklődés megértését. A tudós 97 éves volt, halálhírét fia erősítette meg a New York Times-nak, elmondása szerint Watson egy Long Island-i hospice-ban hunyt el.
Watson és Crick 1953. április 25-én publikált tanulmánya új korszakot nyitott a biológiában. A felfedezés nemcsak a genetika tudományos alapjait teremtette meg, hanem elindította azt a biotechnológiai forradalmat is, amely ma a génszerkesztéstől a személyre szabott orvoslásig számos területen formálja az emberiség jövőjét. Watson a felfedezést követően is aktív maradt: vezette az emberi genom feltérképezésére létrehozott Humángenom-projektet, és több könyvet is írt, köztük önéletrajzát, amely világsiker lett.
Tudományos pályáját azonban később beárnyékolták ellentmondásos kijelentései. A kétezres években rasszista megjegyzései miatt elveszítette pozícióit és tekintélyének egy részét, majd bár később bocsánatot kért, egy 2019-es dokumentumfilmben ismét vitatható állításokat fogalmazott meg a rasszok és az intelligencia kapcsolatáról.
Mindezek ellenére James Watson tudományos öröksége megkérdőjelezhetetlen. A Crickkel közösen elért felfedezés máig a modern biológia egyik sarokköve, és kulcsszerepe volt abban, hogy három éve végül sikerült teljes egészében feltérképezni az emberi génállományt - azt az örökséget, amelyet éppen Watson és Crick kutatásai tettek megérthetővé.