Már csak néhány hét választ el minket a Samsung Galaxy Tab S12+ és Galaxy Tab S12 Ultra bemutatójától, de nem maradt sok meglepetés az előadásra, ugyanis a legfontosabb specifikációk után mos már képek is kikerültek a táblagépekről.
A képek a Galaxy Tab S12 Ultra oldal- és hátlapját mutatják meg. Ezek alapján a tablet szinte teljesen megegyezik a Galaxy Tab S11 Ultrával. Marad a kijelzőbe épített, kissé kényelmetlen helyre került ujjlenyomat-olvasó, valamint az S Pen töltőfelülete is, amely fekvő használat mellett a jobb felső sarokba kerül. A WinFuture korábbi renderképei alapján a Galaxy Tab S12+ is hasonló dizájnt követ, szürke és ezüst színben, alumínium házzal. A két modell között elsősorban a kamerarendszer jelent különbséget.
S12U pic.twitter.com/tl9lfYxobQ
— Evan Blass (@_evanblass_) September 23, 2026
Egy kis ismétlésként: a kiszivárgott információk szerint mindkét tabletben a MediaTek Dimensity 9500 lapkája dolgozik majd. A Galaxy Tab S12+ 12 GB RAM-mal, valamint 256 vagy 512 GB tárhellyel érkezhet, míg az Ultra ugyanezek mellett egy 16 GB RAM-mal és 1 TB tárhellyel szerelt változatot is kaphat. A tárhely microSD-kártyával tovább bővíthető.
A Galaxy Tab S12+ állítólag 12,6 hüvelykes, 2800 × 1752 pixeles, 120 Hz-es 2X Dynamic AMOLED kijelzőt kap. Az Ultra még nagyobb, 14,6 hüvelykes Dynamic AMOLED 2X panellel érkezhet, 2960 × 1848 pixeles felbontással és szintén 120 Hz-es képfrissítéssel.
Az üzemidőre sem lehet majd panasz: a Tab S12+ egy 10 600 mAh-s, míg az Ultra egy 11 600 mAh-s akkumulátort kaphat, amelyeket legfeljebb 45 wattal lehet majd vezetékesen tölteni.
A Galaxy Tab S12+ előlapján egy 12 megapixeles kamera, hátul pedig egy 13 megapixeles egység kaphat helyet. Az Ultránál ugyancsak 12 megapixeles szelfikamera várható, hátul azonban egy 13 megapixeles főkamerát egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű kamera egészít ki. Méretben az Ultra mindössze 5,1 milliméter vastag és nagyjából 694 gramm tömegű. A Tab S12+ ennél egy picit könnyebb, csak 553 grammot nyomhat.
A Samsung hivatalosan egyelőre csak annyit erősített meg, hogy a Galaxy Tab S12 széria 2026 második felében érkezik, de a szivárgások már azt is megerősítették, hogy október 7-én lesz a gépek bemutatója, így várhatóan már nem kell sokáig várnunk a hivatalos bejelentésre.
Az árak viszont durvának ígérkeznek: a 12 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel szerelt, Wi-Fi-s Galaxy Tab S12+ 1199,99 dollárba kerülhet, míg az 512 GB-os változatért 1399,99 dollárt kérhetnek. Az 5G-s, 256 GB-os modell ára állítólag 1349,99 dollár lesz.
A Galaxy Tab S12 Ultra 12 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel 1399,99 dollárról indulhat, az 512 GB-os változat pedig 1599,99 dollárba kerülhet. A csúcsmodell 16 GB RAM-mal és 1 TB tárhellyel már a 2000 dolláros árcédulát karcolja. Fontos, hogy ezek egyelőre kiszivárgott információk, az árakat és a specifikációkat a Samsung még nem erősítette meg hivatalosan.
Forrás: Android Police