Hirdetés

Magyar MI-kutatóközpont indul 2026-ban



|

A központot egy nemzetközi szakértői testület fogja irányítani.

Hirdetés

A HUN-REN vezérigazgatója, Jakab Roland az AI Summit 2025-ön jelentette be, hogy Magyarországon mesterségesintelligencia-kutatóközpontot hoznak létre 2026-tól - írta a Magyar Kutatási Hálózat alapján a Telex. A központ nemzetközi szakértői testület irányításával működik majd, és három fő területre összpontosít: specializált MI-kutatásokra, MI-alapkutatásokra és a megbízható mesterséges intelligencia vizsgálatára. A projekt előkészítése már zajlik, így a megvalósítás konkrét lépései is elkezdődtek.

Jakab Roland előadásában hangsúlyozta, hogy az általános mesterséges intelligencia (AGI) megjelenése elkerülhetetlen, csupán az időzítés kérdése. Mint mondta, a vezető technológiai szakértők szerint a nagy áttörés 2025 és 2030 között várható, amikor az MI már minden emberi szintű feladatot képes lesz elvégezni, sőt, túlszárnyalni.

Hirdetés

A vezérigazgató három friss trendet emelt ki az MI-fejlődésben: a modellek gondolkodási képességének erősödését, amely pontosabb eredményeket ad, ha több időt kapnak a válaszadásra; az eszközhasználat elterjedését, amikor az MI hozzáférhet például e-mailekhez vagy naptárakhoz; valamint a specializációt, vagyis a különböző szakterületekre szabott modellek gyors terjedését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.