Bár nem mondott le a Copilotról, a Microsoft kénytelen volt teljesen újragondolnia a köré felépített stratégiáját, és ennek keretében augusztus 18-án több fogyasztói funkciót is kivezet, úgy mint a Group Chatet és a Podcastokat, de búcsút inthetünk a Copilot Labsnek és a fogyasztói Deep Researchnek is. Sőt, elköszön alig tíz hónappal a bemutatása után Mico, a beszélő színes kis gömb is, melyet a redmondiak a Copilot felhasználóbarát arcának szántak. Az átalakítás lényege, hogy a Microsoft összevonja a fogyasztói Copilot alkalmazást a Microsoft 365 Copilottal, és immár mindkettő ugyanazt a nevet viseli. A vállalat ezzel egyértelműen abba az irányba mozdul, hogy a Copilot ne elsősorban kedves beszélgetőtársként, hanem valódi munkát elvégző, eredményeket szállító AI-eszközként legyen érdekes.
Mico 2025 októberében, a Copilot őszi frissítésének részeként mutatkozott be. A neve egyszerűen a Microsoft Copilot rövidítése volt, a Microsoft pedig kifejezetten úgy tervezte meg, hogy melegséget és személyiséget kölcsönözzön a mesterséges intelligenciának. A kis figura reagált a felhasználóra, hallgatta, amit mondanak neki, és még a színét is megváltoztatta az interakciók függvényében. Most viszont már más feladatot kap. A Microsoft szerint a Learn környezetében nagyobb lehetősége van a fejlődésre, ahol oktatóként és tutor szerepben segítheti a felhasználókat. Aki korábban egyedi Mico-beállításokat készített a hangalapú módban, annak rossz hír, hogy ezek nem költöznek át az új helyére.
A vállalat igyekszik pozitív színben feltüntetni a változást. Közlése szerint Mico fontos tapasztalatokkal szolgált arról, milyen szerepet játszik a melegség és a kifejezőkészség az AI-jal folytatott kommunikációban, illetve arról, hogyan szeretnének az emberek beszélgetni a mesterséges intelligenciával.
Mustafa Suleyman eredetileg arra építette fel a Copilot egy részének stratégiáját, hogy a személyiség és a melegség megkülönböztesse a Microsoft asszisztensét a ChatGPT-től és a konkurens megoldásoktól. Márciusban azonban Jacob Andreou, a Snap korábbi vezetője vette át a Copilot irányítását. A mindössze 33 éves vezető egy nagyjából 11 ezer fős szervezetet kapott, miközben Suleyman szűkebb, elsősorban modellfejlesztési szerepkörbe került.
Andreou már akkor világossá tette, hogy új szemléletre van szükség. Egy belső feljegyzésben arról írt, hogy az alkalmazásnak ki kell érdemelnie a jogot arra, hogy helye legyen az ügyfelek életében. Ebbe a gondolatmenetbe pedig nehezen illeszthető bele egy színét változtató, beszélő AI-gömb, ha nem bizonyítható, hogy valóban hozzáad valamit a felhasználói élményhez.
A számok pedig magyarázatot adnak arra, miért lett sürgős a váltás. A Microsoft 365 Copilot 2026 júliusában már 30 millió fizetős hellyel rendelkezett, ami kifejezetten komoly üzlet. A fogyasztói Copilot helyzete azonban jóval kevésbé rózsás: a Sensor Tower becslése szerint körülbelül 38,5 millió havi felhasználója van.
Összehasonlításként a ChatGPT havi felhasználóinak száma megközelíti az egymilliárdot, és a Gemini is elérte ezt a nagyságrendet. A Microsoftnak ráadásul a meglévő felhasználókat sem sikerült különösebben hatékonyan fizető ügyfelekké alakítania: a Copilot használóinak korábban mindössze 3,3 százaléka fizetett a szolgáltatásért, mielőtt a vállalat opcionálissá tette az asszisztenst.
Az augusztus 18-i változások ezért a felhasználók számára is kézzelfogható következményekkel járnak. A Group Chat beszélgetései, üzenetei és képei nem kerülnek át automatikusan, így amit meg szeretnénk őrizni, azt érdemes előre dokumentumba másolni. A Podcastok egyenként letölthetők a kivezetés határidejéig. A Deep Research a fogyasztói fiókokból eltűnik, a fizetős professzionális felhasználók pedig helyette egy Researcher nevű eszközt kapnak.
A legtöbb egyéb tartalom, köztük a beszélgetések, képek és fájlok, megmarad, és a OneDrive-ba kerül át. A munkahelyi és iskolai fiókok felhasználói ennél jóval kisebb változást tapasztalnak, számukra lényegében az új név és ikon lesz feltűnő. A kereskedelmi szolgáltatás címe is változik: az m365.cloud.microsoft helyét fokozatosan a copilot.cloud.microsoft veszi át augusztus végétől, átirányításokkal kísérve.
A teljes összevonás szeptember közepéig zajlik Windows és Mac rendszereken, a tesztelés pedig már ezen a héten elkezdődött a Windows Insiderek körében. Satya Nadella korábban egy úgynevezett "szuperalkalmazás" érkezését is felvázolta a harmadik negyedév végére. Ebben egyetlen rendszerben egyesülhet a chat, a kódolás, a Cowork és az Autopilot néven emlegetett ügynöki munkafolyamat.