Hirdetés

Mintha nem is létezett volna: teljesen eltűnt a Titanicnál összeroppant tengeralattjáró üzemeltetője



|

A jelek szerint végleg lehúzza a rolót az 5 ember halálával járó tragédiáért felelős OceanGate.

Hirdetés

Az idei nyár egyik tragikus története volt a Titanic roncsánál eltűnt Titan tengeralattjáróé, amelyről többnapnyi intenzív kutatás után kiderült, hogy összeroppant a víznyomás súlya alatt, azonnal megölve az összes utasát, beleértve az expedíciót szervező OceanGate alapító-vezérigazgatóját, Stockton Rush-t is.

Már a tragédia beigazolódása előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a balesetért egyértelműen az OceanGate-et terheli a felelősség, amely a Titan tervezése során teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, többek között egy gyenge szénszálas vázat alkalmazva a megszokott acél helyett.

Hirdetés

A halálos kimenetelű merülés, és a szekrényből kihullott csontvázak fényében már eleve nehéz volt elképzelni, hogy az OceaGate valaha is folytatja a működését, a hónap elején pedig maga a vállalat is kiírta a weboldalára, hogy "felfüggesztik a felfedezést és az összes kereskedelmi tevékenységüket". Most pedig a jelek szerint új fokozatba kapcsolt a végjáték, a vállalkozás ugyanis nagy erőkkel próbál felszívódni az internetről.

Erről elsősorban a hivatalos weboldal árulkodik, ahol eddig a felfüggesztésről szóló felirattól függetlenül még lehetett navigálni, cikkünk írásakor viszont kizárólag ez a közlemény fogadja a látogatót, minden további tartalom eltűnt. Ezen felül pedig a cég a fő kommunikációs csatornájáról, a Twitterről is kereket oldott, teljesen törölve a korábbi profilját.

Hasonló a helyzet a vállalat Facebook-oldalával is: a Google kereső találati listája szerint ez egy 103 ezer követővel rendelkező fiók, a linkre kattintva viszont már csak a Facebook kezdőoldalán landolunk, vagyis ez a profil is törlésre került. Nekünk csupán az OceanGate YouTube-csatornáját sikerült elérnünk, ám ezen csak egyetlen videó árválkodik, egy tavalyi élő közvetítés anyagával, amin maga a gyilkos tengeralattjáró is látható.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az OceanGate-nek valóban befellegzett, pedig a tragédia előtt több expedíció is le volt foglalva náluk, ám ezeket a Titan megsemmisülése miatt még akkor is lehetetlen lett volna lebonyolítani, ha az utasok ragaszkodnak az életük kockáztatásához. A jelenlegi legfontosabb kérdés, hogy a vállalat végül képes lesz-e kárpótolni a hanyagul megtervezett jármű áldozatainak hozzátartozóit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.