Hirdetés

Most te is kipróbálhatod a világ legrégebbi keresőmotorját



|

Harminc év után vált ismét használhatóvá az elveszettnek hitt kereső.

Hirdetés

A keresőmotorok történetében vájkálva már csak a Google-nél maradva is meglehetősen messzire utazhatunk vissza az időben, hiszen a piacot végül szinte teljesen leuraló motor első prototípusa még 1995-ben látta meg a napvilágot, és még a hivatalos verzió rajtjára is közel harminc évvel ezelőtt, 1997-ben került sor.

Akármilyen nagy múltja is legyen azonban, közel sem a Google volt az internet első keresője: ezzel a címmel az Archie nevű szoftvert tüntette ki a néphagyomány, amely évekkel a G-betűs megoldás előtt született meg, most pedig feltámadt a hamvaiból.

Hirdetés

Az Archie története egészen 1990-ig, a mai értelemben vett internet kezdeti korszakát jelentő FTP-időszakba nyúlik vissza. A programot a montréali McGill Egyetem posztgraduális hallgatója, Alan Emtage hozta létre, és FTP-archívumok indexelésére szolgált, ami akkoriban főként egyetemi, kutatási és kormányzati célú forrásokat jelentett.

Habár maga az internet 34 éve még egészen máshogy festett, az Archie ránézésből hasonlóan működött, mint a modern megfelelői, középen egy keresősávval, amibe szabadon beírhattuk a kívánt kifejezést, a célarchívumot kijelölve pedig a szoftver átfésülte az adott forrást a lehívható tartalmak urán.

Bármilyen előremutató is volt ez a megoldás, a világháló átalakulásával és a modernebb utódok felbukkanásával fokozatosan veszített a jelentőségéből, az 1996-ban kiadott 3.5-ös verziót pedig végül nem is követte újabb frissítés. Az Archie később csaknem teljesen feledésbe merült, s habár voltak kísérletek a feltámasztására, ez még a fejlesztő Emtage által biztosított fájlokkal sem sikerült.

Most azonban egy virtuális számítógépes múzeum, a The Serial Port erőfeszítéseinek hála visszatért a kereső, miután a projekten dolgozó csapat a Varsói Egyetem Interdiszciplináris Matematikai és Számítógépes Modellezési Központjában rábukkant egy működő verzióra. Az egyetem történelmi okokból őrizte meg a programot, a The Serial Porttal összefogva pedig ismét elérhetővé tették. A kereshető források között az internet egyik legrégebbi szoftveres gyűjteményének számító Hobbes archívumot, valamint a FreeBSD, az Adobe és a D Bit emulation FTP-oldalait találjuk.

A nem mindennapi projektről videó is készült, amely részletesen bemutatja, miként is sikerült feltámasztani az online történelem eme apró, de mégis nagy jelentőségű darabkáját.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.