Hirdetés

Elindult a NASA új Mars-missziója



|

A NASA két ikerszondát indított útnak, hogy feltárják, miként tépi szét a Mars légkörét a Nap.

Hirdetés

Magyar idő szerint november 23-án elindult két, Rocket Lab által épített szonda a Blue Origin New Glenn rakétájának fedélzetén Floridából, és már a start után nem sokkal sikerült kapcsolatot létesíteni velük. A NASA küldetésének célja nem kevesebb, mint feltárni, hogyan szaggatta szét a Napból érkező szél a Mars egykori, sűrűbb atmoszféráját, miért hűlt ki a felszíne, és hogyan tűnt el a folyékony víz a bolygóról. A Kaliforniai Egyetem vezette projekt a NASA jövőbeni emberes Mars-misszióinak egyik alapköve: ha valóban embereket küldenénk a legközelebbi bolygóra, muszáj pontosan megérteni, milyen űridőjárás és milyen sugárzási környezet vár rájuk.

A kilövés során a New Glenn nemcsak az ESCAPADE (Escape and Plasma Acceleration and Dynamics Explorers) szondapárost juttatta pályára, hanem magával vitte a Viasat egy kísérletét is, amely a jövő kommunikációs rendszerét hivatott tesztelni, hogy később akár kutatószondák vagy tudományos műholdak is ilyen hálózatokon létesítsenek kapcsolatot a Földdel.

Hirdetés

A küldetés különlegessége a szokatlan útvonal: az ikerszondák nem indulnak azonnal a Mars felé, hanem előbb egymillió mérföldre távolodnak a Földtől a második Lagrange-pont irányába, ahol akár hosszú hónapokig "parkolhatnak". Erre azért van szükség, mert jelenleg a Föld és a Mars a Nap ellentétes oldalán járnak, ami megnehezíti a bolygóközi utazást. Csak 2026 végén fordulnak vissza, majd a Föld gravitációját kihasználva gyorsítanak rá a Mars felé vezető útra. Ez a módszer teljesen új lehetőséget nyit a jövő űrszondái számára: nem kell már a kétévente megnyíló szűk indítási ablakokhoz igazodni, előbb pályára állhatnak, majd kivárhatják a megfelelő bolygóállást.

A két szonda 2027 szeptemberében érkezik meg a Mars közelébe, ahol először azonos pályán, egymást követve kezdik vizsgálni a bolygó környezetét. Ez lehetővé teszi, hogy a kutatók először lássák, milyen gyorsan változnak a Marsot érő űridőjárási hatások. 2028 végén aztán külön válnak, eltérő magasságokból figyelik majd egyszerre a napszelet és a Mars felső légkörét, részletesen feltérképezve, hogyan reagál a bolygó az őt bombázó részecskezáporra. Később az ionoszféra is a vizsgálatok fókuszába kerül, amely kulcsfontosságú lesz a jövő űrhajósainak kommunikációs és navigációs rendszereihez.

Az ESCAPADE része a NASA kisebb, innovatív bolygókutató programjainak, és több intézmény együttműködésében valósul meg, a Goddard Űrközponttól kezdve az Embry-Riddle Egyetemen át az Advanced Space-ig. A kilövést a NASA Launch Services Programja biztosította, a Blue Originnel kötött szerződés keretében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.