Hirdetés

Robotadóval, négynapos munkahéttel és közvagyonalappal kezelné az OpenAI a mesterséges intelligencia káros munkaerőpiaci és társadalmi hatásait



|

A ChatGPT mögött álló cég szerint alapjaiban kell újragondolni a gazdaságot az automatizáció miatt.

Hirdetés

Nem apró korrekciókra, hanem rendszerszintű változásokra lesz szükség, az OpenAI szerint, ahogy a mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret nyer. A vállalat friss javaslatcsomagja annak az elismerése, hogy a technológiai fejlődés nemcsak új lehetőségeket, hanem komoly társadalmi feszültségeket is hozhat, amelyek kezeléséhez merőben új gazdasági modellek kellenek. A dokumentum egyik központi gondolata, hogy az AI fejlődése egy olyan korszak felé vezet, ahol a rendszerek már az emberi intelligenciát is felülmúlhatják. Ebben a bizonytalan átmenetben a cég szerint kulcsfontosságú, hogy a döntések ne szűk körben szülessenek, hanem demokratikus folyamatokon keresztül, valódi beleszólást adva a társadalomnak abba, milyen jövőt szeretne.

Az egyik legmarkánsabb javaslat egy úgynevezett közvagyonalap létrehozása, amelybe az állam és az AI-fejlesztő cégek közösen fektetnének be. Az ebből származó hozamokat közvetlenül a lakosságnak osztanák vissza, így mindenki részesedhetne az AI által termelt értékből. Ezzel párhuzamosan az OpenAI felveti az automatizált munka megadóztatását is, ami lényegében egyfajta "robotadóként" jelenne meg.

Hirdetés

A munka világát érintő változások szintén hangsúlyosak a javaslatban. A vállalat szerint érdemes lenne kísérletezni a négynapos munkahéttel úgy, hogy a fizetések nem csökkennek, miközben a termelékenység növekedéséből származó előnyök részben a dolgozókhoz kerülnek vissza. Ez a megközelítés azt célozza, hogy az AI ne csak kiváltsa a munkaerőt, hanem javítsa is az életminőséget.

A jelenlegi adórendszer átalakítása szintén napirendre kerülhet. Az OpenAI úgy látja, hogy a jövőben kevésbé lehet a munkából származó jövedelmekre építeni, ezért nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a vállalati profitokra és a tőkenyereségre. Ez logikus lépés lehet egy olyan világban, ahol az automatizáció miatt csökkenhet a hagyományos foglalkoztatás szerepe.

Továbbá a cég szerint sürgősen bővíteni kell az energiahálózatokat, mivel az egyre nagyobb teljesítményű AI-modellek fejlesztése és működtetése hatalmas energiaigényt generál. Az adatközpontok terjedése már most is komoly terhelést jelent.

A javaslatok mögött egyre erősödő félelmek húzódnak meg, hiszen az AI fejlődése már most hatással van a munkaerőpiacra, és egyes forgatókönyvek szerint akár gazdasági visszaesést is kiválthat. A technológiai szektorban már megjelentek az első jelek, például leépítések és részvénypiaci kilengések, amelyek részben az új eszközök térnyeréséhez köthetők.

Nem az alapjövedelem valamilyen formája mellett többször kiálló Sam Altman vezette OpenAI az egyetlen, amely ilyen léptékű változásokat vetít előre. Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója korábban szintén arról beszélt, hogy a jelenlegi gazdasági berendezkedés értelmét veszítheti.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.