Több elemző is megmondta, sőt maguk a gyártók is jelezték, hogy még ha néha-néha számukra kedvező árkorrekciót is tapasztalnak a fogyasztók, a trendek egyértelműen az ellenkező irányba mutatnak. Ebbe illeszkedik az ugyanazon ernyő alá tartozó Oppo és OnePlus bejelentése is, mindként kínai márka több készüléke drágább lesz a mai naptól. Bár az áremelés egyelőre csak a kínai piacot érinti, naiv gondolat lenne azt feltételezni, hogy a drágulás megáll majd az országhatároknál.
A GSMArena jelentése szerint döntés elsősorban az olcsóbb modellekre vonatkozik, a Oppo közlése szerint a drágulás a vállalat A és K sorozatú készülékeit érinti, valamint minden olyan OnePlus modellt, amely jelenleg a kínai piacon kapható. A prémium kategóriás modellek azonban egyelőre kimaradnak a változásból. A vállalat nem nyúl a Reno és Find szériák áraihoz, és az Oppo táblagépei sem drágulnak. Ennek oka valószínűleg az, hogy ezek a készülékek magasabb árréssel rendelkeznek, így a gyártó könnyebben le tudja nyelni az alkatrészek drágulását.
Egy a Weibón közzétett árkorrekciós táblázat szerint az Oppo K13 Turbo és a K13 Turbo Pro ára egyaránt 500 jüannal (24 800 forinttal) emelkedett. Az Oppo K13x ára mintegy 400 jüannal (19 840 forinttal) nőtt, míg a K13s és a K12s modellek esetében 200 jüanos (9920 forintos) drágulás történt. Közben a OnePlus 15 és az Ace 6 ára szintén 500 jüannal (24 800 forinttal) emelkedett. Az Ace 6T, a Turbo 6 és a Turbo 6V pedig 200 jüannal (9920 forinttal) kerül többe.
Bár az Oppo hivatalosan nem indokolta a döntést, nem kétséges, hogy ezúttal is a mesterséges intelligencia a ludas. Az utóbbi időben a memóriagyártók egyre nagyobb kapacitást irányítanak át az AI-infrastruktúra gerincét alkotó adatközpontok kiszolgálására. Ezek a rendszerek nagy mennyiségben igénylik a HBM, vagyis nagy sávszélességű memóriát, ami jóval jövedelmezőbb termék a gyártók számára, mint az okostelefonokban használt hagyományos DRAM és NAND flash chipek.
Ennek következménye, hogy a mobilokhoz szükséges memória drágulni kezdett, ami közvetlenül növeli a készülékek gyártási költségét is. Az IDC elemzőcég adatai szerint a memóriachipek ma már a teljes okostelefon-előállítási költség több mint 20 százalékát teszik ki, miközben korábban ez az arány 10-15 százalék körül mozgott. A belépőszintű készülékeknél a memória részesedése a költségekből akár a 30 százalékot is elérheti. Mindez azt jelenti, hogy a legolcsóbb mobilok árát sokkal nehezebben stabilan tartani. Magyarán ha folytatódik a drágulás, más gyártóktól is hasonló lépésekre számíthatunk.