Hirdetés

Nincs már messze a nap, amikor Revolut-számlára kérheted a fizetésed



|

Hamarosan indul a magyarországi fióktelep, és ezzel együtt több mint 2,3 millió ügyfél kap magyar bankszámlát.

Hirdetés

Láthatóan komolyan gondolja a Revolut a hosszú távú jelenlétét Magyarországon, ugyanis hamarosan megnyitja első hazai fióktelepét, és ezzel együtt megérkeznek a magyar bankszámlák is. Az átállás fokozatos, nem egyik napról a másikra történik. A meglévő 2,3 millió hazai felhasználó fokozatosan kerül át az új struktúrába, legalább két hónappal az erről szóló értesítések kiküldése után. A folyamat lezárultával minden jogosult lakossági számla magyar bankszámlát kap, miközben az új ügyfelek egy része már a kezdetektől ebbe a rendszerbe érkezik.

Ahhoz, hogy kilenc másik európai ország után Magyarországon is fióktelepet létesítsen, a Revolutnak meg kellett felelnie a Magyar Nemzeti Bank által lefektetett követelményeknek. A szükséges szabályozási lépések 2025 októberében zárultak le, amikor a "Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe" bekerült az MNB nyilvántartásába. A tényleges működés az első új ügyfelek csatlakozásával indul el, ezt követően pedig már ez az egység kezeli a hazai lakossági számlákat.

Hirdetés

A felhasználók számára az egyik legfontosabb újdonság a lokalizált bankszámla lesz, amely megkönnyíti a mindennapi pénzügyek kezelését, a fizetés fogadásától kezdve a kiadások és megtakarítások menedzseléséig. Mindez a Revolut eddig is ismert szolgáltatásaival - köztük a befektetési, költségvetési és utazási funkciókkal - együtt egy komplett pénzügyi ökoszisztémát alkot.

A szolgáltatás működése alapvetően nem változik, a megszokott funkciók az utalásoktól a közös számlákon át a különböző csomagokig továbbra is elérhetők maradnak. Ugyanakkor az ügyfeleknek az átállás után frissíteniük kell személyes adataikat, és új általános szerződési feltételek is életbe lépnek, amelyek a magyar szabályozáshoz igazodnak. A betéteket ezután is legfeljebb 100 ezer euróig a litván betétbiztosítási rendszer védi, miközben a bank az Európai Központi Bank engedélyével működik, és a Litván Nemzeti Bank felügyelete alatt áll, Magyarországon pedig az MNB lát el korlátozott felügyeleti szerepet.

Az átállással együtt néhány díj is módosul. A Revoluton belüli utalások továbbra is ingyenesek maradnak, és az 50 ezer forint alatti, külső számlákra irányuló átutalásokért sem kell fizetni. Az új ügyfelek esetében a vállalat ideiglenesen átvállalja az új tranzakciós díjakat, míg a meglévő felhasználóknál ezek csak az áthelyezés után lépnek életbe. A fizetős csomagok tulajdonosai különböző kedvezményekben részesülnek, például magasabb díjmentes utalási limitekben. További változás, hogy a Revolut eltörli a hétvégi devizaváltási díjakat a magasabb csomagoknál, míg az alacsonyabb szinten csökkenti azokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.