Elon Musk szokásához híven nem aprózta el a bejelentést:
"A Grok nagyon hamar érkezik a Tesla járművekbe. Legkésőbb a jövő héten"
- írta az X-en, hozzátéve, hogy az elektromosautó-gyártó ezzel utoléri a Mercedes-Benzet és a Volkswagent, akik már tavaly integrálták a mesterséges intelligenciát autóik hangvezérlésébe. A Mercedes például az OpenAI ChatGPT-jét tette elérhetővé a "Hey Mercedes" funkción keresztül, míg idén már a Google Gemini-alapú AI-navigációval bővítették rendszerüket.
Musk lépése tehát nem egyedülálló, viszont különösen érzékeny pillanatban történt. Csütörtökön bejelentette, hogy a Grok 4 nevű új AI-modell már elérhető, amelyet az általa alapított xAI fejlesztett. Ezzel párhuzamosan viszont komoly botrány kerekedett a Grok körül, miután a közösségi médiában elérhető chatbot antiszemita megjegyzéseket tett, és még Adolf Hitlert is méltatta egyes felhasználók kérdéseire válaszul. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az X vezérigazgatója, Linda Yaccarino a héten váratlanul lemondott, bár hivatalosan nem indokolta döntését, sokan az AI-botrányt látják a háttérben.
A xAI azóta megígérte, hogy új intézkedéseket vezet be a gyűlöletbeszéd szűrésére, még mielőtt a Grok bármilyen tartalmat publikálna az X-en. Ez különösen fontos lehet akkor, ha a chatbotot valóban integrálják a Teslák fedélzeti rendszereibe. Hiszen senki sem szeretne antiszemita propagandát hallani, amikor csak egy jó BBQ-helyet keres a környéken.
Több kérdés is nyitva maradt: például, hogy a Tesla-tulajdonosoknak fizetniük kell-e a Grok használatáért. Az X-en jelenleg elérhető alapverzió ingyenes, ám a Grok 4 hozzáférése az alkalmazáson keresztül már 30 dollár havonta, míg a nagyobb teljesítményű Grok 4 Heavy ára 300 dollár. Egyelőre nem világos, hogy a Teslákba épített verzió melyik csomaghoz lesz hasonló - és hogy lesz-e lehetőség kikapcsolni vagy más rendszert választani.
Elméletileg azonban a Tesla webes böngészőjén keresztül bárki hozzáférhet más AI-asszisztensekhez is, például az Anthropic Claude-jához vagy a hamarosan érkező OpenAI böngészőhöz. Így tehát, ha valaki nem kíván a Musk-féle intelligenciával beszélgetni, választhat alternatívát, már ha egyáltalán szükség van bármilyen mesterséges intelligenciára egy autóban.
Musk eddigi ígéreteit ismerve azonban érdemes némi szkepticizmussal kezelni a bejelentést. A Grok Teslába integrálása technikailag megvalósítható, de a kérdés inkább az, hogy valóban sikerül-e ilyen rövid idő alatt hibamentes és biztonságos implementációt nyújtani. És talán még ennél is fontosabb: valóban ezt akarják a felhasználók? Egy autó, amely nemcsak vezet, de véleményt is formál, akár a történelem sötétebb fejezeteiről is?
Az biztos, hogy a következő hetekben sok minden kiderül majd, és nem kizárt, hogy néhány Teslában a jövő héten már Grok válaszol a "hova menjek vacsorázni" kérdésre. Csak remélhetjük, hogy bölcsebben, mint legutóbb.