Hirdetés

Az emberek egymást ütik és tapossák az új Swatch óráért



|

Európában és Amerikában is iszonyatos sorok alakultak ki a boltok előtt a Royal Pop megjelenésének napján, több helyen pedig erőszakig fajult a helyzet.

Hirdetés

Komoly káoszt okozott Európában és az Egyesült Államokban a Swatch új limitált órakollekciójának megjelenése, ami odáig fajult, hogy több brit és európai üzletét is kénytelen volt bezárni, miután a Royal Pop kollekció nem a legjobbat hozta ki az emberekből.

Az órák az Audemars Piguet luxusmárkával közös együttműködésben készültek, és hivatalosan körülbelül 150 ezer forintos áron kerültek boltokba, de természetesen a másodlagos piacon azonnal elszálltak az árak és egyes példányokat már több mint 1,3 millió forintért hirdetnek az interneten.

Hirdetés

A vásárlók sok helyen egész éjszaka, sőt napokon keresztül sorban álltak az üzletek előtt és a helyzet több városban is kezelhetetlenné vált. Rendőrséget kellett hívni több helyen is, Birminghamben oszlatási rendeletet vezettek be, Cardiffban egy 25 éves férfit őrizetbe is vettek, Londonban pedig rendőrkutyákat is bevetettek.

A közösségi médiában terjedő videókon az látszik, hogy emberek próbálnak áttörni a biztonsági személyzeten, Manchesterben pedig állítólag verekedés is kitört a Trafford Centre bevásárlóközpontban.

Franciaországban sem volt nyugodtabb a helyzet. Párizsban a rendőrség könnygázt vetett be egy körülbelül 300 fős tömeg ellen, miután megrongálták a Swatch üzletének biztonsági kapuit és fémredőnyét. Az olaszországi Milánóban szintén dulakodás alakult ki nyitáskor. Hollandiában több száz ember gyűlt össze egy hágai bevásárlóközpontnál, végül az üzlet ki sem nyitott. Amszterdamban és Utrechtben a Swatch boltok másnap is zárva maradtak.

New Yorkban is extrém jelenetek zajlottak. Egy vásárló azt mondta, olyan volt az egész, mint egy koncert közbeni tömegverekedés. Volt, aki szerdától kezdve táborozott a Times Square üzlete előtt. Egy férfi végül öt nap várakozás után jutott hozzá az órához, majd azonnal továbbadta nagyjából 1,4 millió forintért.

A Swatch később közleményben kérte a vásárlókat, hogy ne rohanják meg az üzleteket, mert a Royal Pop kollekció több hónapig elérhető marad, ezért szerintük nincs szükség pánikszerű vásárlásra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.