Hirdetés

Természetesen darabokra szedték az iPhone X-et



|

Az iFixit 10-ből 6 pontot adott a javíthatóságra, de nem árt a szokásosnál jobban vigyázni az új iPhone-ra.

Hirdetés

Az Apple méregdrága iPhone X-es készüléke már megjelent, és elég nagy őrületet generált. Természetesen az iFixit is az elsők között szerette volna kézbe venni, hogy aztán darabokra szedhesse

Hirdetés

Mindez meg is történt, és nem csak a kijelző változott a többi modellhez képest. Belül például összement a készülék alaplapja, ugyanis ezúttal kettő van egymáson, egymáshoz forrasztva. Bár az alaplap nagyobb, mint az iPhone 8 Plusban, így mégis kevesebb helyet foglal el belül. 

Az iPhone X az első Apple okostelefon továbbá, amelyben 2-cellás akkumulátor van - ennek hála a mérnökök trükközhettek a házon belül. 

Mindezeket leszámítva nincs sok meglepetés, de persze láthatóak az új hardverek, mint az új TrueDepth kamerarendszer. Erre alapoz az Apple 3D-s Face ID arcfelismerési rendszere. 

Az iFixit 10-ből 6 pontot adott a javíthatóságra, de ennek ellenére nem árt a szokásosnál jobban vigyázni az újdonságra, és minőségi tokba tenni azt. Az elő- és a hátlap is üvegből van, de hiába ez a legerősebb üveg, ami valaha iPhone-ra került, ha földet ér, jó eséllyel darabokra törik, mint a mellékelt fotók és tapasztalatok, videók mutatják. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.