Hirdetés

Tévék gyilkosa - a YouTube-sztori



|

Egy állatkerti látogatást megörökítő felvétellel indult, ma pedig már több mint kétmilliárd felhasználó oszt meg és néz videókat a YouTube-on. Ideje felgöngyölíteni, hogyan is jutottunk el idáig.

Hirdetés

Harmadik felvonásához érkezett a legismertebb és legnépszerűbb közösségi oldalak felemelkedésének hátterét, azok történetét bemutató cikksorozatunk. A legújabb fejezetben arról a videómegosztóról lesz szó, amely immár 16 éve az életünk szerves része, és valószínűleg még olyanok is használják nap mint nap, akik esetleg sosem tervezték a regisztrációt mondjuk a korábbi cikkeinkben érintett Instagramra és Facebookra. Természetesen arról a YouTube-ról van szó, melynek kétmilliárd aktív felhasználója ezen a platformon néz/hallgat zenei klipeket, tanulja meg a házibarkács-rejtelmeket, vagy épp az itt nézhető rajzfilmek elé rakja le a legkisebbeket.

Hirdetés

A PayPaltől az állatkertig

A YouTube-ot Steve Chen, Chad Hurley és Jawed Karim triója alapította 2005-ben. Mindhárman a PayPal első alkalmazottai között voltak, miután azonban az eBay megvette a céget, új kihívások után néztek. A YouTube konkrét születéséről többféle történet is kering az interneten, mi most a két leggyakrabban emlegetett sztorit fogjuk elmesélni. Az első verzió szerint Hurley és Chen azért kezdték el kidolgozni a YouTube alapkoncepcióját 2005-ben, mert nehézkes volt megosztani az egyik közös vacsorájukon rögzített videójukat. Karim nem volt ott ezen a vacsorán, és ő másként is emlékszik a dolgokra.

Szerinte az inspirációt a Super Bowl XXXVIII félidei show-műsora jelentette. Ez volt az az emlékezetes műsor, amelyben Justin Timberlake "véletlenül" eltépte Janet Jackson ruháját, és kivillant az énekesnő melle.

Karim nem igazán talált az interneten rendes videót erről az eseményről, ezért kezdett el agyalni egy videómegosztó platformon. Felmerült egy olyan irány is, hogy videós randioldalt kellene létrehozni a népszerű Hot or Not mintájára (ennek a site-nak a Facebook megszületésében is szerepe volt), de végül másfelé haladt a projekt - mindenki legnagyobb szerencséjére. Kezdetben startupként indult el a YouTube, változatos körökből érkeztek a befektetők. Ezek közül a Sequoia Capital és az Artis Capital Management volt a két legnagyobb, 11,5, illetve 8 millió dolláros hozzájárulással.

2005. április 23-án jött el a nagy nap, ekkor töltötte fel Jawed Karim az első videót a YouTube-ra. A "Me at the zoo", azaz "Én az állatkertben" című felvétel mindösszesen 19 másodpercig tartott, és túlzás nélkül egy életre megváltoztatta tartalomfogyasztási szokásainkat. A videó ma is elérhető, és több mint 175 millió megtekintésnél jár.

A YouTube nyilvános bétaverziója 2005 novemberében indult, az első egymillió megtekintést elérő videó pedig egy Nike reklám lett Ronaldinhóval. A teljes értékű YouTube hivatalosan ez év december 15-én startolt el, de ekkorra már napi nyolcmillió nézővel büszkélkedhetett az oldal. Persze ekkor még bőven voltak megkötések, nem lehetett például fél percnél hosszabb videót feltölteni.

A Google a kasszához siet

Villámsebesen egyértelművé vált, mennyire úttörő a YouTube, és erre természetesen a techóriások is felfigyeltek. A Google 2006 októberében jelentette be, hogy 1,65 milliárd dollár értékű Google részvényekért cserébe megszerezte a YouTube-ot. Nem kellett tehát egyetlen teljes évnek sem eltelnie a hivatalos starttól ahhoz, hogy gazdára találjon a cég.

A gyors reakció zseniális húzásnak bizonyult a Google részéről, ugyanis a YouTube rohamtempóban kezdett el növekedni. Remekül szemlélteti ezt a The Daily Telegraph példája, a lap ugyanis 2007-ben arról írt, hogy a YouTube saját adatforgalma már akkora, mint amekkorát az internet egésze produkált 2000-ben. Már 2007-ben elkezdte szárnyait próbálgatni a Content ID nevezetű, jogvédett tartalmakra vadászó és azokra könyörtelenül lecsapó rendszer.

Az automatizmus megtalálja a feltöltött videók azon részleteit, amelyek védett képi vagy hanganyagot tartalmaznak, és a jogtulajdonos követelésének függvényében letiltja a monetizációt vagy akár az egész videó megtekinthetőségét is.

2010-ben nagy váltás következett be, ekkor cserélték le a YouTube teljes kezelőfelületét. Erre azért volt szükség, hogy az egyszerűbb felületnek hála több időt töltsenek a felhasználók az oldalon. Az ötlet bevált, 2011-ben már 3 milliárd videót néztek meg naponta, percenként pedig két teljes napnyi új felvétel került fel a YouTube-ra. Messze nem volt még azonban tökéletes az algoritmus. Egy akkori fejlesztőmérnök szerint a feltöltött videók nagyjából 30 százaléka fedte le az összesített nézettség 99 százalékát.

Élőben jelentkezik a világ

2011-ben lehúzta a rolót a YouTube Live, az a dedikált csatorna, ahová addig a platform saját élő adásai felkerültek. Kezdetben csak bizonyos tartalomgyártók előtt nyílt meg a livestreamelés lehetősége, 2013-tól viszont minden regisztrált felhasználó számára megnyitották a kapukat, az egyetlen feltétel az 1000 feliratkozó elérése volt.

Jött egy újabb dizájnváltás, sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a csatornák, mint korábban bármikor, illetve 2013-ban már egységes felhasználói élmény fogadta az embert számítógépen, mobiltelefonon és tévén is. Ez a lépés is nagyon fontos volt a YouTube globalizálásához.

2014-ben már percenként 300 órányi videóanyag landolt a YouTube-on, elképesztő mértékben növekedett a platform. Ez az év viszont inkább a cégvezetés tekintetében lett fontos mérföldkő. 2014 februárjában nevezték ki ugyanis ügyvezető igazgatónak Susan Wojcickit, aki azóta is irányítja a céget. Wojcicki alatt szökkentek szárba különböző kezdeményezések, amelyek célja az volt, hogy ne csak konkrét reklámokkal tehessen szert bevételre a YouTube.

2013-ban egyelőre csupán tesztjelleggel elindultak az előfizetéshez kötött prémium csatornák. Ezt a rendszert 2018-ban lőtték le, majd nem sokkal később alaposan átgyúrva újraindították. Jelenleg is lehetőség van nemcsak feliratkozni egy csatornára, és így követni az oda felkerülő új tartalmakat, hanem konkrétan előfizetni rá. A tartalomgyártó határozza meg, milyen extrákkal jutalmazza az előfizetőit. Bizonyos videók például elzárhatók az előfizetéssel, vagyis úgynevezett csatornatagsággal nem rendelkező nézők elől.

Applikációk és szolgáltatások sora

Első körben még Music Key, majd YouTube Red néven indult el a ma már YouTube Premiumnak hívott előfizetéses rendszer, ami jelenleg teljes reklámmentességet kínál a felhasználóknak. A névváltással együtt rajtolt el teljesen külön utakon ez az előfizetés és a YouTube Music, a saját applikációval is rendelkező zenei részleg. Mesze nem a YouTube Music egyébként az egyetlen dedikált app, amivel a platform próbálkozik, illetve próbálkozott.

A YouTube Gaming például 2015-ben debütált, és az Amazon-tulajdonban lévő Twitch riválisának szánták, de később nyilvánvalóvá vált, hogy ez a megközelítés nem életképes, a videójátékos tartalmak, livestreamek azóta is a "fő" YouTube alkalmazásban érhetők el, a YouTube Gaming megmaradt egyfajta gyűjtőkategóriának.

Ennél sokkal nagyobb sikereket könyvelhet el a szintén 2015-ben útjára engedett YouTube Kids app. Ez az alkalmazás kifejezetten gyerekeknek szánt tartalmakat szűr, 2019 óta már böngészős formában is elérhető.

Mindössze említés szintjén érdemes kitérni a YouTube TV projektre, ami amerikai lokalizáció mellett kínált kvázi kábeltévéélményt. 2017-ben öt nagyvárosban (New York City, Los Angeles, Chicago, Philadelphia és San Francisco) mutatkozott be a YouTube TV, ami olyan csatornáktól vett át tartalmakat, mint az ABC, a CBS, a The CW, a Fox és az NBC, továbbá olyan kábelcsatornáktól, mint a Bravo, a USA Network, a Syfy, a Disney Channel, a CNN, a Cartoon Network, a E!, a Fox Sports 1, a Freeform, a FX és az ESPN. Az előfizetők mindezeken felül extra díjért a Showtime-ot és a Fox Soccer Plust is elérték. Egyelőre nem hallani arról, hogy az USA-n kívüli piacon is hasonló fába vágná a fejszéjét a YouTube.

Támogatás és történetmesélés, ahogy a csövön kifér

A tartalomgyártók támogatására egy ideje már használható a Super Chat rendszer, amivel közvetlenül lehet élő adások, livestreamek alatt számukra pénzt küldeni (természetesen ebből az összegből a YouTube is leveszi a maga részét), valamint nemrégiben aktiválódott az úgynevezett "szuperköszönet" funkció is, amely arra szolgál, hogy nemcsak streamek, hanem gyakorlatilag bármilyen előre feltöltött videó alatt tudjanak a nézők fizetni a tartalomgyártónak.

Funkciók szempontjából a legnagyobb újdonságot a YouTube Stories és a YouTube Shorts jelenti. Előbbi 2018-ban indult, eredetileg YouTube Reels néven, de rögtön világossá vált, miről is van itt szó: a rendszer tulajdonképpen egy az egyben lemásolta az Instagram és a Snapchat saját sztorijait. A YouTube Shorts már egy fokkal érdekesebb, de itt sem saját ötletről van szó: ezzel a megoldással a TikTokkal próbálnak meg versenybe szállni. 2020 szeptemberében kezdődött el a YouTube Shorts bétája, ekkor még csupán 15 másodperces videókat lehetett feltölteni. Idén márciustól viszont bővítették a bétában résztvevő országok listáját, az időkorlátot pedig kitolták egy teljes percre.

2021 júliusától már globális bétáról beszélünk, tehát hazánkban is elérhető a YouTube Shorts, amit alaposan meg is tol algoritmusszinten a YouTube, illetve extra díjazással próbálja meg ebbe az irányba terelni a tartalomgyártókat.

2017-ben jutottunk el odáig, hogy már egymilliárd órányi videót néznek meg a felhasználók a YouTube-on egyetlen nap leforgása alatt, egy perc alatt pedig 400 órányi videót töltenek fel. Az utóbbi szám két évvel később, 2019-ben már 500-ra ugrott fel. Még durvábban megdobta azonban a számokat a koronavírus-járvány, ennek fényében nem is csoda, hogy a YouTube adatforgalma megduplázódott, a teljes internet 15 százalékát tette ki 2020-ban.

Nagyok között a legnagyobb

Jelenleg az indiai T-Series nevű indiai zenei lemezkiadó és filmgyártó cég saját YouTube-csatornája rendelkezik a világon a legtöbb feliratkozóval: 190 milliónál járnak. Ezzel megelőzi a hivatalos YouTube Movies és Music csatornákat/aloldalakat (140, illetve 115 millió), a Cocomelon - Nursery Rhymes gyerekmese-csatornát (116 millió), a SET India csatornát (ez a Sony Entertainment Television indiai, hindi nyelvű tévéadója, ami 111 milliónál jár), valamint a világ egyik leghíresebb videósát, PewDiePie-t, azaz Felix Arvid Ulf Kjellberget. PewDiePie és a T-Series hosszú ideig nagy csatát vívtak az elsőségért, 2019-ben viszont elhúzott az indiai csatorna, Kjellbergnek pedig esélye sem volt arra, hogy bármikor ledolgozza a hátrányt. A klasszikus értelemben vett youtuberek között viszont még mindig ő az első.

Ha szívesen olvasnál további érdekes és hasznos cikkeket, akkor szerezd be a 2021/09-es PC World magazint, ami mellé ajándékba jár néhány remek szoftver és egy PC-s játék is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.