Hirdetés

A Xiaomit is megihlette az Apple sokat kritizált reklámja, íme az eredmény



|

A "kínai iPhone" gyártója lemásolta a sokak által vitatott iPad reklám alapkoncepcióját, kicsit élcelődve a konkurencián.

Hirdetés

Alig néhány hete annak, hogy megjelentek a kütyük piacán az Apple új iPadjei. Az új generációs, még vékonyabb higtech eszközök reklámkampányát az óriáscég egy erősen megosztó videóval rúgta be a hónap elején. A felvételen az látható, hogy egy hidraulikus prés egy sor kreativitáshoz kapcsolódó analóg eszközt végez ki az ismert módon, hogy ezekből alkossa meg az új iPadet.

A kérdéses reklámspotra számos felháborodott reakció érkezett más piaci szereplők - többek között a Samsung - és a művészvilág részéről is, az Apple kreatívjainak megközelítését támadva. Az Apple végül egy közleményben el is határolódott a saját maga keltette sugalmazástól.

A reklám egyébként azért is verhette ki a biztosítékot a kritikus hangvételű művészvilágban, mert egy ideje ennek az ágazatnak a képviselői egyre inkább úgy érzik, hogy a technológia - köztük az AI - lassan elszívja a levegőt a kreatív kezdeményezések elől. Ezen reakciók ellenére nem mindenki gondolta úgy, hogy a lehúzott reklámot ne lehetne továbbgondolni.

Hirdetés

A Xiaomi nem először "hasznosítja újra" az Apple ötleteit. Hardveresen és szoftveresen is számos apróságot másolt már le riválisáról, most pedig a Xiaomi India egy nagyon hasonló reklámfilmet jelentetett meg az X-oldalán, amiben szintén egy ipari hidraulikus prés játssza a főszerepet.

Ezen a videón azonban a gépbe nem különféle kreatív eszközöket pakolnak be, hanem videós felszereléseket. A másik lényeges különbség, hogy ezen a ponton - szemben az Apple reklámfilmjével - a présgép megáll, majd megjelenik két felirat: Cinematic Vision és Coming Soon. A két kifejezés első két betűje pedig piros színnel jelenik meg.

Ekkor válik világossá, hogy a spot a Xiaomi Civi nevű telefoncsaládját reklámozza. A kizárólag Kínában forgalmazott termék nem valószínű, hogy megjelenik a globális piacokon, ám a gyártó ennek ellenére is szívesen utal a saját készülékei és az amerikai rivális közötti szembeötlő hasonlóságokra.

Ez az eset hűen tükrözi, hogy a nagy cégek marketing csapataiból hiányzik az innováció, és emiatt hajlamosak vagy a vezető márkákat szolgai módon lemásolni a konkurenciát, vagy egyszerűen csak kigúnyolni azokat a piaci szereplőket, amelyek bármilyen eltérő megközelítéssel próbálnak kommunikálni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.