Váratlanul heves ellenállásba ütközött egy adatközpont tervezett építése Tennessee államban, miután a Nashville Zoo nyílt kampányt indított a közvetlen szomszédságába szánt létesítmény ellen. Az állatkert által elindított online petíció kevesebb mint két hét alatt 400 ezer aláírást gyűjtött össze, miközben helyi politikusok és természetvédelmi szervezetek is felsorakoztak a tiltakozók oldalán. A vita középpontjában egy közel 6400 négyzetméteres adatközpont áll, amelyet a szomszédos telken építene fel a DC BLOX. Az állatkert vezetése szerint a projekt komoly kockázatokat jelenthet az intézmény állatállományára, természetvédelmi programjaira és a látogatói élményre egyaránt.
A Nashville Zoo közleményében arra hivatkozott, hogy a kutatások szerint az adatközpontok zajszennyezést és fényszennyezést okozhatnak, emellett a környező területek vízminőségére is negatív hatással lehetnek. Az intézmény különösen aggódik a veszélyeztetett ködfoltos párducok tenyésztési programja miatt, de hangsúlyozza, hogy összesen mintegy 3000 állat él a területen, amelyek közül számos faj különböző természetvédelmi és szaporítási projektek része.
A vezetőség attól is tart, hogy a beruházás keresztülhúzhatja a jövőbeli fejlesztési terveiket. Az állatkert hosszú ideje tárgyal ugyanis a szóban forgó telek megszerzéséről, ahol egy oktatási és természetvédelmi központot szeretnének létrehozni. Rick Schwartz vezérigazgató szerint az ingatlanon már most is áll egy épület, amely jelentős megtakarítást jelentene a szervezet számára, és évente több tízezer gyermek természetvédelmi oktatását segíthetné.
A tiltakozók egyik legfontosabb érve, hogy a beruházás környezeti hatásairól egyelőre kevés nyilvános információ áll rendelkezésre. Az állatkert szerint sem részletes környezeti hatástanulmányt, sem átfogó vizsgálatokat nem mutattak be a projekt várható következményeiről, miközben országszerte egyre több kérdés merül fel az adatközpontok környezeti és közegészségügyi hatásait illetően.
A helyi önkormányzat egyik képviselője, Courtney Johnston már jelezte, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik megakadályozni a fejlesztést. Ennek részeként moratórium bevezetését is kezdeményezné az ilyen beruházásokra. Johnston szerint a jelenlegi tervek ugyan egy földszintes, 10 megawattos létesítményről szólnak, de a fejlesztő hosszabb távú elképzelései ennél jóval nagyobb volumenűek. A dokumentációban egy háromszintes, 40 megawattos bővítés, külön alállomás, generátorparkok, csapadékvíz-kezelő rendszerek, őrház és belső úthálózat is szerepelnek.
A Nashville-i ügy nem elszigetelt eset. Az Egyesült Államok több régiójában is egyre hevesebb viták zajlanak az adatközpontok terjedése körül. Seattle városa nemrég egyéves moratóriumot hirdetett az új projektekre, amíg kidolgozza a szükséges szabályozási kereteket. Más államokban ugyanakkor jogi akadályokba ütköztek a hasonló korlátozások. Egy texasi megyének például röviddel a moratórium bevezetése után kellett visszavonulót fújnia, miután egy fejlesztő perrel fenyegetett, míg Észak-Karolinában jelenleg is bírósági eljárás zajlik hasonló kérdésekben.
A beruházást tervező DC BLOX ugyanakkor azt állítja, számos félreértés övezi a projektet. A vállalat hangsúlyozta, hogy az épület nem egy mesterségesintelligencia-központ vagy úgynevezett AI-gyár lenne, hanem elsősorban egy kommunikációs infrastruktúra, amely a térség növekvő internetforgalmának kiszolgálását segítené. A cég szerint az elmúlt évtizedben az Egyesült Államok délkeleti részén több városban működtettek adatközpontokat lakóövezetek, iskolák és más intézmények közelében anélkül, hogy egészségügyi vagy környezeti problémák merültek volna fel.
A vállalat azt is közölte, hogy zárt rendszerű vagy teljesen vízmentes hűtési technológiát alkalmazna, saját forrásból finanszírozná az esetlegesen szükséges elektromos hálózati fejlesztéseket, rendszeresen mérné a zajszintet, árnyékolná a kültéri világítást, és betartaná az összes szövetségi, illetve helyi környezetvédelmi előírást. Emellett felvették a kapcsolatot a közösségi és állatkerti vezetőkkel is annak érdekében, hogy megoldást találjanak a felmerült aggályokra.