A Microsoft Project Silica néven futó fejlesztése új szintre emelné az archiválást: egy mindössze 2 milliméter vastag boroszilikát üveglapba képes több terabájtnyi adatot írni, amely elméletileg akár 10 000 évig is megőrizheti a tartalmát. A technológiát részletesen ismertető tanulmány a Nature folyóiratban jelent meg. A rendszer működése elsőre futurisztikusnak tűnik, de alapjaiban az optikai adattárolás elvét használja. Ahogy a DVD-k esetében a lézer fizikai módosításokat végez a lemez felszínén, úgy a Silica is fény segítségével "gravírozza" az információt az üvegbe. A különbség az, hogy itt nem kétdimenziós mintázatról van szó, hanem úgynevezett fázisvoxelekről - háromdimenziós "pixelekről" -, amelyek a fény hullámfázisának változásait is kihasználják.
A rendszer femtoszekundumos lézerekkel dolgozik, vagyis rendkívül rövid fényimpulzusokkal. Egyetlen lézerimpulzus elegendő egy voxel létrehozásához, és a demonstráció során 301 rétegnyi adatot rögzítettek az üvegben. A jelenlegi prototípus kapacitása 4,8 terabájt, ami nagyjából kétmillió nyomtatott könyvnek vagy ötezer 4K filmnek felel meg.
Az üveg anyaga nem különleges laboratóriumi ritkaság, hanem boroszilikát - ugyanaz az anyag, amelyet például Pyrex edényekhez is használnak. A választás tudatos: a cél egy olyan hordozó, amely ellenáll a hőnek, a víznek, a mágneses hatásoknak, sőt az idő múlásának is. A mágnesszalagokkal vagy merevlemezekkel szemben az üveg nem igényel folyamatos karbantartást, és nem romlik el természetes úton évtizedek alatt.
A projekt egyik fő motivációja a "digitális sötét korszak" elkerülése. A jelenlegi archiválási megoldások - még a professzionális mágnesszalagos rendszerek is - idővel elhasználódnak, és rendszeres újraírást igényelnek. A Silica ezzel szemben az úgynevezett "benign neglect" elvét célozza meg: az adatot egyszer beírják, majd egyszerűen polcra teszik, ahol akár évezredeken át érintetlen maradhat. A fejlesztés körülbelül nyolc éve indult, és mérnökök, fizikusok, informatikusok közös munkájára épül. A Microsoft szerint a tudományos akadályokat gyakorlatilag sikerült leküzdeni, a további fejlődés leginkább a lézertechnológia hatékonyságán és ipari méretű skálázásán múlik.
Ha a technológia valóban eljut a kereskedelmi alkalmazásig, alapjaiban változtathatja meg az archiválásról alkotott képünket. Múzeumok, nemzeti archívumok, filmstúdiók vagy akár kormányzati szervek számára olyan hordozót kínálhat, amely nemcsak nagy kapacitású, hanem rendkívül tartós is. Elképzelhető, hogy több ezer év múlva a mi korunk digitális örökségét nem mágneslemezekről, hanem egy vékony üveglapról olvassák majd ki.
