Több európai kereskedő is levett bizonyos fejhallgatókat a kínálatából, miután egy uniós támogatású vizsgálat úgy találta, hogy az elemzett modellek mindegyike legalább nyomokban tartalmazott hormonrendszert zavaró vegyi anyagokat. A kutatást az Arnika vezette a ToxFree LIFE for All projekt részeként, és összesen 81 különböző fejhallgatót, valamint 180 műanyagmintát vizsgáltak öt közép-európai ország piacáról.
A jelentés szerint a mintákban többek között biszfenolokat, ftalátokat és égésgátló anyagokat találtak. Ezeket a vegyületeket a kutatók endokrin rendszert zavaró anyagokként említik, vagyis olyan összetevőkként, amelyek hosszabb távon összefüggésbe hozhatók például reprodukciós problémákkal, idegrendszeri és viselkedési zavarokkal, illetve más egészségügyi kockázatokkal. A kutatók ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a vizsgált koncentrációk alacsonyak voltak, és nem közvetlen, azonnali veszélyről beszélnek, hanem a mindennapi, kumulatív terhelésről.
A legnagyobb aggodalom abból fakad, hogy ezek a termékek hosszú ideig érintkeznek a bőrrel, sokan edzés közben is használják őket, a meleg és az izzadság pedig elméletben gyorsíthatja bizonyos anyagok kioldódását. A kutatás külön kitér arra is, hogy a gyerekek, a tinédzserek és a várandósok érzékenyebbek lehetnek az ilyen anyagok hatásaira, ezért náluk a megelőzés még fontosabb szempont lehet.
A vizsgálat háromféle értékelést adott a fejhallgatóknak: külön pontozták a bőrrel érintkező részeket, a nem érintkező elemeket, valamint az egész terméket. Voltak modellek, amelyek minden kategóriában zöld besorolást kaptak, például az Apple AirPods Pro 2 és a JBL Tune 720BT, de akadtak olyan termékek is, főleg egyes gamer headsetek és gyerekeknek szánt modellek, amelyek piros minősítést szereztek. A riport szerint az összes vizsgált termék több mint 40 százaléka végül összesített zöld értékelést kapott, ami arra utal, hogy technikailag igenis lehetséges szigorúbb anyaghasználati gyakorlatot követni.
A The Verge beszámolója szerint több nagy európai kereskedő, köztük a Bol.com, a Coolblue és a MediaMarkt sem részletezte nyilvánosan, pontosan mely modelleket vette le a polcokról, de helyi sajtóhírek szerint a legrosszabbul szereplő fejhallgatók közül több is eltűnt egyes boltok kínálatából. Ez azért érdekes fejlemény, mert a gyártók közül többen azt állítják, hogy termékeik megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, vagyis itt nem feltétlenül klasszikus tiltott termékekről van szó, hanem olyan modellekről, amelyek ugyan jogilag átcsúsznak a rostán, de a szigorúbb, önkéntes vagy fogyasztóvédelmi szemlélet szerint már problémásnak számítanak.
A megszólaló gyártók egy része vitatta a vizsgálat módszertanát. A Bose, a Sennheiser és a Marshall is azt közölte, hogy a termékeik megfelelnek a jogi biztonsági követelményeknek, ugyanakkor többen jelezték, hogy szeretnék látni a részletesebb mérési adatokat is. A kutatást koordináló Arnika viszont azt mondja, nem a pánikkeltés volt a céljuk, hanem annak bemutatása, hogy a fogyasztók nap mint nap mennyi különböző forrásból találkoznak ilyen vegyi anyagokkal, és hogy a kockázatot nem egyetlen termék, hanem a sok apró terhelés összeadódása jelenti.
Az ügy legfontosabb tanulsága talán nem is az, hogy mostantól mindenki rémülten dobja el a fejhallgatóját, hanem az, hogy egy újabb hétköznapi termékkategóriáról derült ki: a jelenlegi szabályozás és az átláthatóság még mindig nem elég megnyugtató. A kutatók ezért azt sürgetik, hogy az uniós szabályozás ne csak egyes konkrét anyagokat tiltgasson, hanem egész problémás vegyületcsoportok kivezetését célozza, és írjon elő világosabb tájékoztatást az elektronikai eszközök anyagösszetételéről.