Hirdetés

Nemsokára jóval többen lehetnek a WhatsApp csoportos videóhívásokban



|

A karantén, távmunka és fizikai távolságtartás miatti igények miatt jöhet a frissítés heteken belül, bár azt még nem tudni, mennyi lesz az új limit.

Hirdetés

Úgy tűnik, a koronavírus és az ezzel járó önkéntes vagy kötelező karantén a sok negatívan érintett terület mellett egyesekre pozitív hatást gyakorol, ilyen a különféle üzenetküldők és kommunikátorok, ezeken belül pedig a csoportos videóhívásokat kínáló szolgáltatások köre. Van, aki kissé bukdácsolva használja ki a helyzetet (most rád nézünk az elmúlt hetek-hónapok balhéi miatt, kedves Zoom), de vannak olyanok is, akik viszonylag botránymentesen üzemelnek, sőt, fejlesztésekkel próbálnak erősíteni.

Hirdetés

A WhatsApp az utóbbiak közé tartozik. Bár sokféle népszerű funkcióval rendelkezett eddig is, de a videókonferenciás képességeket egyelőre csak óvatosan kezelte, ugyanis jelenleg maximum négyen hívhatják egymást egyszerre képpel-hanggal. Ez persze valóban nem túl sok az akár 50-100 részvevőre is kihegyezett nagyobb versenytársakhoz képest, ezért most ezen a téren gyurmázzák kicsit a szolgáltatást.

Béta verziók kódjait elemző csodalények találtak utalást a Whatspp legutóbbi előnézeti verziójában (egészen pontosan a 2.2.128-asban) arra, hogy átalakított csoportos videóchat nézetek kerülnek be az alkalmazásba. Egy négy részre osztott képernyőt alapvetően nem nagyon kell megújítani, szóval nagyon úgy tűnik, hogy növelik az egyszerre videón hívhatók számát. Azt viszont még nem lehet tudni, mennyi lesz a maximális résztvevő-szám, erre nincs utalás a kódban. Mivel a WhatsApp is a Facebook istállójában működik, ahogy a Messenger is, az ottani 50 fős limit alapján többen hasonló, jelentős turbózást várnak a "zöld üzenetküldőben" is.

A WhatsApp egyik erősen reklámozott tulajdonsága a végpontok közötti teljes titkosítás, ami mindenképpen frappánsan pöcköl oda a Zoomnak, amiről nemrég derült ki, hogy ugyan hasonlót hirdetnek magukról, de ez csak részben igaz. A WhatsApp bétái általában néhány héttel előzik meg az új teljes verziókat, szóval esélyesen még tavasszal megkaphatjuk a "nagycsoportos" videóhívással felvértezett kiadást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.