Hirdetés

Zuckerberg szerint nem a Facebook dolga az igazság szabályozása



|

Mark Zuckerberg a Fox televíziónak adott interjújában mondta azt, hogy nem a Facebook dolga eldönteni, igaz-e, amit az emberek online terjesztenek. Ez egyben reakció Donald Trump legújabb ámokfutására - igaz, elég meghunyászkodó.

Hirdetés

Miután a Twitter a napokban hamisként jelölte meg Donald Trump amerikai elnök két bejegyzését is, az elnök először csak megsértődött, aztán komolyra váltott: mi is megírtuk a részleteket ma reggel arról, hogy végül elnöki rendeletet írt alá a közösségi médiára vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról.  Természetesen az érintett cégek vezetői is igyekeznek hangoztatni a véleményüket: Mark Zuckerberg a Fox hírtelevíziónak nyilatkozott arról, hogyan látja a szabályozásokkal kapcsolatban a Facebook szerepét.

Hirdetés

Zuckerberg szerint a Facebooknak egyszerűen nem feladata, hogy elbírálja az emberek által online terjesztett állítások igazságtartalmát. Tehát ez röviden azt jelenti, a Facebook nem dönt igaz és hamis között, és szerinte egyetlen magáncégnek sem szabadna ezt tennie, és nem is kerülhetnének ilyen pozícióba. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Twitterrel szemben más politikát folytatnak, ők nem avatkoznak be, és nem moderálják a tartalmakat. 

Jack Dorsey, a Twitter ügyvezetője egyből reagált, megvédte a tényellenőrző funkciót. A Twitter így a jövőben is jelzi, ha egy információ vitatott vagy pontatlan, és Dorsey szerint ettől még nem ők döntik el, hogy mi az igazság - inkább összekötnék az ellentmondásos információkat, hogy az emberek ítélhessék meg azokat. Ha pedig tévednek, azt elismerik.

A Facebook ezzel egyébként egy korábbinál jóval védekezőbb pozíciót vett fel, hiszen eddig harcosan kiálltak az álhírek és megbízhatatlan információk szűrése mellett. Zuckerberg azonban érthető módon visszább fogta magát az elmúlt évek adatbiztonsági ügyei és az ezekre adott kormányzati reakciók, meghallgatások és perek után, és a jelek szerint a meggyőződéses demokrata cégvezér most inkább fejet hajt a republikánus elnök előtt, hogy így védje meg cégét és saját pozícióját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.