Hirdetés

A Halo Infinite-ben kísért Gem Géza szelleme



|

A Microsoft nem engedi el az Office segédet, most épp a Halo Infinite-ben tette tiszteletét a nyugdíjazott gemkapocs.

Hirdetés

A maga korában kevesen lelkesedtek az 1999-ben felbukkant Clippyért (polgári nevén: Clippit), vagyis a beszélő gemkapocsért, aki egészen 2007-ig lökte nekünk a sódert a Microsoft Office-programok jobb alsó sarkából.

Aztán a redmondiak tavaly megszavaztatták a közönséget, hogy szeretnének-e egy 3D-s emojit a magyarul Gem Gézának hívott asszisztensből, az elsöprően pozitív reakció pedig félreérthetetlenül jelezte, hogy a nosztalgia rózsaszín köde már Clippy emlékét is megszépítette.

Hirdetés

Ezért is lehet, hogy a nyugdíjazott segéd most az Xbox-divízió ősszel megjelent sikerjátékában, a Halo Infinite-ben is visszaköszönt. A nagyobb nyilvánossághoz egy twitterezőn keresztül jutott el a dolog híre, aki a mikroblogon osztotta meg, hogy Gem Géza már a nevünk melletti szimbólumként (nameplate) és fegyverdíszként (weapon charm) is elérhető.

Ez a Clippy azonban csak árnyéka a régi önmagának, mivel egyetlen irritáló mondat sem hagyja el a száját, ami persze vélhetően nem igazán zavarja a Halo Infinite játékosait. Egy videós ugyanakkor korábban már megálmodta, milyen lenne, ha az összecsapások közben is hallgathatnánk a gemkapocs aranyköpéseit, és az igazat megvallva nem is olyan rémes a koncepció:

A Halo-veteránok egyébként még emlékezhetnek, hogy a 2015-ös ötödik epizódban is volt egy Clippy-embléma, így nem ez az első alkalom, hogy Gem Géza is tiszteletét tette Master Chief világában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.