Hirdetés

Három új Xboxot is bejelentett a Microsoft



|

Még idén elérhetővé válik az Xbox konzolcsalád három új variációja.

Hirdetés

Számíthattunk rá, hogy az Xbox Games Showcase során bemutatkoznak majd új Xbox hardverek, ám a pletykákkal ellentétben nem kézi konzolt vagy Xbox Series X Prót mutatták be (vagy akárhogy is hívják majd a jelenlegi csúcskonzol fejlettebb változatát), ami elkerülhetetlenül érkezik, de látszólag még nem idén. 

Ellenben az Xbox Series gépekből három új variáció is megjelenik, így akik még nem találták meg a megfelelőt, nagyobb választékból válogathatnak idén ősszel.

Hirdetés

Érkezik először is az Xbox Series X fehér (egész pontosan Robot White) változata, ami színén túl abban is eltér a jelenleg kapható modelltől, hogy nincs benne lemezmeghajtó, kizárólag digitálisan vásárolt tartalmakat futtathatunk rajta. Cserébe 50 dollárral olcsóbb.

A most ismert Series X-ből lesz egy 2TB-os SSD-vel szerelt különleges kiadás, a Galaxy Black, melynek külsejét a csillagos eget idéző módon ezüst, szürke és zöld pöttyök díszítik, és egy egyedi kontroller is társul hozzá. Limitált kiadásban dobják piacra.

A harmadik konzol az Xbox Series S 1 TB-os verziója, de fehérben - a fekete változat már jó ideje kapható. Ezt 349,99 dolláros árcímkével látják el az Egyesült Államokban.

Ezekre tehát azt nem foghatjuk rá, hogy generációváltó gépek, de ha valaki nagyobb tárhelyre vágyik, vagy olcsóbban szeretné a legjobb teljesítményt, beszerezheti. Magyar árak egyelőre nem ismertek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.