Hirdetés

Három konzol egyben: megszületett a Ningtendo PXBOX 5



|

Egy kínai modder egyetlen dobozba zsúfolta a PlayStation 5-öt, az Xbox Series X-et és a Switch 2-t, nem is akárhogyan.

Hirdetés

A konzolos exkluzivitás örök bosszúságára adott egészen extrém választ egy kínai hardverrajongó, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egyetlen házba sűrítse a PlayStation 5-öt, az Xbox Series X-et és a Nintendo Switch 2-t. XNZ projektje nemcsak technikai bravúr, hanem egyfajta kulturális időutazás is, hiszen a modern játékkonzolokat egy ősi kínai fémmegmunkálási eljárás, az elveszett viaszöntés segítségével készült hűtőblokk fogja össze. Az eredmény a kissé önironikus, mégis találó nevet kapó Ningtendo PXBOX 5 lett, amely pontosan azt tudja, amit ígér: egyetlen gombnyomással vált a platformok között.

Az ötlet onnan indult, hogy XNZ belefáradt a három különálló konzol kerülgetésébe és a folyamatos kábelezésbe, miközben exkluzív címek között ugrált. Alapnak a hírhedt "kuka" Mac Pro szolgált, amelynek háromszög alapú formája ideálisnak bizonyult három alaplap elhelyezésére. A PS5-öt, az Xbox Series X-et és a Switch 2-t teljesen szétbontotta, a gyári hűtést és tápegységeket félretette, az alaplapokat viszont érintetlenül hagyta. A koncepció szerint mindhárom panel a háromszög egy-egy oldalára került, alulról pedig egyetlen ventilátor gondoskodik a hűtésről, hasonló elven, ahogy az Xbox Series X is dolgozik.

Hirdetés

A hűtés megvalósítása bizonyult a legnagyobb kihívásnak. Bár készült egy 3D nyomtatott prototípus, a CNC-megmunkálás költségei túl magasnak bizonyultak, így XNZ a hagyományos elveszett viaszöntéshez nyúlt. A módszer lényege, hogy egy eldobható anyagból készült modell helyére olvadt fém kerül, így rendkívül összetett formák is előállíthatók elfogadható költségen. A kész alumínium hűtőblokk ugyan nem lett kiállítási darab, de a funkcióját betölti, ráadásul a tényleges hőátadásról külön rögzített rézlapok gondoskodnak. Ezek közül kettő a PS5 és az Xbox alá került, míg a harmadik oldal üres maradt, mivel a Switch 2 jóval kisebb hőtermelésű hardver.

A Nintendo konzol esetében a dokkolás is része kellett, hogy legyen a rendszernek, ezért a gyári dokkot is szétkapta, és az elektronikát egy egyedi, 3D nyomtatott házba költöztette. A vékonyított burkolat rugós mechanikával csatlakoztatja a Switch 2-t, az alsó USB-C csatlakozó pedig teljes értékű dokkolást biztosít. A hővezető anyagok terén is szükség volt kompromisszumra: a PS5 folyékony fémjét hagyományos pasztára cserélte, a tesztek során így is legfeljebb 60 Celsius-fokig kúszott fel a hőmérséklet.

A teljes rendszer áramellátását egyetlen, 250 wattos GaN tápegység biztosítja. Mérések alapján a PS5 és az Xbox üresjáratban alig fogyasztanak, terhelés alatt viszont külön-külön akár 225 wattig is felmennek, ezért a trükk az, hogy egyszerre csak egy konzol lehet aktív. A tápegység saját, szellőzőnyílásokkal ellátott háromszög házat kapott, fölötte egy Phanteks T30-as, 120 mm-es ventilátor szívja be alulról a levegőt, majd felfelé tolja a hűtőblokk irányába.

Az egész konstrukció egy végleges, látványos burkolatba került, amelyet színes LED-csík és egy Arduino vezérlő egészít ki. Ez az apró elektronika felel a táp- és kijelzőváltásért is, a tetején elhelyezett nagyméretű gomb megnyomásával lehet váltani a három konzol között. A kész gép működés közben is meglepően gyors, nagyjából három másodperc alatt ugrik át például a Switch 2-ről egy PS5-ös játék indítására, feltéve, hogy az előző programot előtte bezártuk, különben a tápegység leold.

Akadnak további kompromisszumok is, hiszen a PS5 és az Xbox esetében a meghajtók kimaradtak, így a Ningtendo PXBOX 5 kizárólag digitális játékokat kezel. Ez sokaknál (engem is beleértve) még mindig érzékeny pont, ugyanakkor a végeredmény így is lenyűgöző: egy olyan, kézzel épített "minden egyben" konzol, amely kinézetre és működésre is inkább egy gyári termékre emlékeztet, mintsem egy garázsprojektre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.