Hirdetés

Tényleg jön a Sony hordozható PlayStation konzolja, de továbbra sem tudjuk, miért jó ez nekünk



|

A japánok megmutatták a furcsa koncepció mentén készült Project Q kézikonzolt.

Hirdetés

Senki sem vádolhatja azzal a Sonyt, hogy ne próbálna időnként szerencsét számára ismeretlen, vagy általa már hosszú ideje hanyagolt piacokon. A konzolgyártók közül egyedüliként ölelte ténylegesen a keblére a virtuális valóságot, és nem csak a felszínt kapargatta, mint a Nintendo a Labo: VR csomaggal. A rendkívül sikeres PlayStation VR utódja, a kizárólag PlayStation 5-tel kompatibilis PlayStation VR2 idén februárban rajtolt el, és a jelek szerint ne kell már sokat várni az újabb hardverre, amely a mobilitást helyezi a középpontba, elvileg.

A szóban forgó eszköz létezéséről már korábban is pletykáltak, de a gyártó a tegnapi PlayStation Showcase keretében hivatalosan is bemutatta a Project Q-t.

Hirdetés

A Sony kézikonzolja úgy néz ki, mintha rétestésztaként kinyújtottak volna egy DualSense kontrollert, amelynek ezt követően egy képernyőt helyeztek a közepére. És voltaképp tényleg erről van szó, mivel a Project Q csupán streamelésre alkalmas, de nem ám a felhőből (nem lepődnénk meg, ha később mégis bekerülne ez a funkció), hanem Wi-Fi-n keresztül a PlayStation 5 konzolunkról a Remote Play funkciónak köszönhetően. Jellegéből adódóan kizárólag a hagyományos játékokat tudja kezelni, a VR-címeket nem, s bár ez magától értetődő kellene, hogy legyen, a gyártó fontosnak tartotta kiemelni.

A 8 hüvelykes LCD-panel maximális felbontása 1080p, míg a képfrissítési ráta tekintetében 60 fps jelenti a csúcsot. Ami azonban mégis megkülönbözteti egy ugyanerre a célra bevetett, esetleg kontrollerbe illesztett mobiltelefontól, az nem más, mint hogy rendelkezik a DualSense vezeték nélküli kontrollerek teljes funkcionalitásával: minden gomb, ravasz, analóg kar és ütköző ugyanott található, és persze a haptikus visszajelzés sem hiányozhat.

Arról még nem beszélt a Sony, hogy pontosan mikor jelenik meg, és az árát illetően is szemérmesen hallgat, de nagyon néznénk, ha végül az erősen limitált képességű eszközért annyit kérne, mint amennyibe egy Asus ROG Ally vagy egy Steam Deck kerül manapság.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.