Hirdetés

ASUS TUF Gaming RX 9070 XT OC Edition – az a bizonyos Radeon-szálka az Nvidia körme alatt



|

A Radeon RX 9070 XT már önmagában is remek választás a 4K-gamer mezőnyben, de ha a TUF OC változat kerül a kezedbe, a vetélytársak összemennek a visszapillantó tükörben.

Hirdetés

Mint egy jó bor, a korral nemesedik; röviden így jellemezhető a Radeon RX 9070 XT pár hónappal a kereskedelmi startot követően. Ha még emlékszel a normál RX 9070-es tesztünkre, abban épp azt taglaltuk, hogy egy igazi ár-érték bajnok, és bár az XT-kiadás erősebb, látatlanban sem számítunk sokkal többre. Akkor még nem tudhattuk, hogy a kezdeti árazással kapcsolatos trükközések idővel eltűnnek, az AMD pedig driveres szinten nemcsak tökéletesíti az újdonságok működését, hanem feljebb is tekeri a sebességet.

Már tavasszal is jól szerepelt, de az ASUS TUF kivitel ereje igazán most mutatkozik meg, ahogy a driverek és játékoptimalizálás is beértek - bizonyos játékokban akár az RTX 5080 dicsősége is elhalványulhat.

A normál modellhez képest masszívabb a bordázat, és nagyon úgy fest, hogy a ventilátorprofilozás is eltér. Magas terhelés mellett felhangosodik a légkavarók hangja, amit ugyan manuálisan visszafoghatsz - Quiet BIOS vagy GPU Tweak -, de tuningnál nincs mit tenni: kell a hatásos szellőztetés
A normál modellhez képest masszívabb a bordázat, és nagyon úgy fest, hogy a ventilátorprofilozás is eltér. Magas terhelés mellett felhangosodik a légkavarók hangja, amit ugyan manuálisan visszafoghatsz - Quiet BIOS vagy GPU Tweak -, de tuningnál nincs mit tenni: kell a hatásos szellőztetés

Biztos alapok, megszokott dizájn

Ha csak a kinézetet figyeljük, nincs sok különbség az igencsak visszafogott Prime és a szintén szürke színekben pompázó TUF Gaming kiadások között. Az első körítést kaptuk a sima RX 9070-nél, az XT viszont onnantól válik különlegessé, hogy a fedlapok alá nézel. Ahogy ettől a szériától megszoktuk, a mérnökök itt a tartósságra és a hatékony hűtésre helyezték a hangsúlyt. A kártya emiatt kicsit vastagabb, több mint 3 kártyahelyet foglal, amiben szépen elfér a három darab Axial-Tech ventilátor. A teljesen fémborítású hűtésre szerelt légkavarók a gyártó állítása szerint 31%-kal több levegőt mozgatnak meg, mint a hagyományos ventilátorok, amire szükség is van a GPU tulajdonságait figyelembe véve.

A gyártótól megszokott módon kivágott fedlap, aminek köszönhetően javulhat az alumínium lamellák szellőztetése. Látványos és hasznos elem, szükség is van rá
A gyártótól megszokott módon kivágott fedlap, aminek köszönhetően javulhat az alumínium lamellák szellőztetése. Látványos és hasznos elem, szükség is van rá

A hűtőbordák alatt egy méretes, a GPU-val közvetlenül érintkező felület található. Jó hír, hogy a TUF receptben is egy speciális hőpad segíti a hőátadást a chip és hűtőblokk között. A kártya teljes hosszában egy merev fém hátlap fut végig, ami egyrészt védi a NYÁK-ot és komponenseit, megelőzi az esetleges meghajlásokat, másrészt a rajta lévő szellőzőnyílásokon keresztül a meleg levegő egy részét is átengedi, javítva a hűtés hatékonyságát. A széria védjegye továbbá egy speciális védőbevonat a NYÁK-lapon, amely megóvja az érzékeny komponenseket a nedvességtől és a portól - az extrém tartósság azonban nemcsak ezt jelenti.

Hirdetés

Megemelt órajelekhez alakított dizájn

Az ASUS TUF kártyák híresek a "Military-grade" komponensekről - jelen esetben is katonai minősítésű tekercsek és kondenzátorok kerültek az áramkörbe, amelyek most is jó hatással lesznek az élettartamra és a magas terhelés alatti stabilabb működésre. A kártya tápellátó áramkörein látszik, hogy túlhajtásra készültek, bőven túlméretezettek a referenciatervekhez képest. Az OC Edition tehát nem véletlen, a jelölésnek megfelelően a TUF RX 9070 XT már dobozból kivéve is kissé magasabb órajeleken fut, mint az alapváltozat: a specifikáció szerint akár 3060-3080 MHz Boost órajelet is elér a kártya (szemben a referencia 2970 MHz-es maximumával). Ez néhány százalék extra teljesítményt eredményez bizonyos játékokban, de még ennél is feljebb léphetsz pár kézi beállítással, amit a GPU Tweakben vagy az Adrenalin meghajtóprogramban találsz.

Van benne erő, a teljesítményfelvétel három db 8 tűs csatlakozón keresztül történik. Így van ez jól, nincs rizikó, csak masszív tápellátás, ami segíti a 3 GHz feletti GPU-órajel elérését
Van benne erő, a teljesítményfelvétel három db 8 tűs csatlakozón keresztül történik. Így van ez jól, nincs rizikó, csak masszív tápellátás, ami segíti a 3 GHz feletti GPU-órajel elérését

A stabil tápellátásról három darab hagyományos 8-tűs PCIe tápcsatlakozó gondoskodik, ami finom jelzés arra vonatkozóan, hogy komolyan kell venned a tápegység kérdését. A gyártó legalább 850 W-os tápegységet javasol egy tipikus felsőkategóriás processzorral szerelt rendszerhez, így komolyabb tuning mellett is stabil marad a feszültségellátás. Érdemes megjegyezni, hogy néhány más gyártó (pl. Sapphire) az új 16-tűs csatlakozót használja - az AMD nem tiltja ennek a használatát, de azt is megértjük, hogy a gyártók többsége ki akar maradni az új kábelezés körüli negatív híradásokból, és a biztos megoldást választja.

Bekapcsolod és játszol, ez ennyi

Mindig elmondjuk, hiszen fontos jellemző: az ASUS TUF Gaming RX 9070 XT OC felszereltségének is része a Dual BIOS kapcsoló, mellyel két üzemmód között válthatsz. A Performance mód a maximális teljesítményre és hűtésre optimalizál, míg a Quiet mód kissé visszafogja a ventilátorokat (és szükség esetén az órajeleket is), a halkabb működés érdekében. Elsőre unalmas tulajdonságnak tűnhet, hiszen évtizedes múltja van e kettő működésnek, de nem árt, ha tudod, hogy Teljesítmény módban a kártya hűtése kissé hangos. Nem orkánerejű a szélzaj, de érdemes finomhangolnod a ventilátorgörbét, akár a Csendes BIOS kipróbálásával.

A TUF Gaming körítéshez nem tartozik látványos RGB-fényjáték, mindössze a kártya felső élére helyezett logó világít. Ilyen ez a Military Grade szemléletmód, túltervezett komponensek jöhetnek, csicsa nem kell
A TUF Gaming körítéshez nem tartozik látványos RGB-fényjáték, mindössze a kártya felső élére helyezett logó világít. Ilyen ez a Military Grade szemléletmód, túltervezett komponensek jöhetnek, csicsa nem kell

Ha nem szeretnél a gépbe nyúlni és kapcsolgatni, a kártyához mellékelt GPU Tweak III szoftverben is módosíthatod a légkavarók fordulatszámhatárait, és ha már itt vagy, akkor könnyedén monitorozhatod a hőmérsékleteket, feszültségeket, illetve tuningolhatsz (órajelek, power limit finomhangolása stb.). Nem kötelező hozzányúlni az értékekhez, azonnal látni fogod, hogy teljesítmény terén az ASUS TUF OC Edition az elvártnak megfelelően viselkedik, néhány fps-nyi előnyt kínálva a referenciaórajelekhez képest a gyári tuning miatt.

A masszív hűtés révén a kártya jobban tartja a magas boost órajeleket, így tartós terhelés alatt is stabilan hozza a maximumot, nincs órajelfojtás vagy egyéb anomália. Ugyanakkor a nagy hűtőblokk miatt a meleg levegő a házban termelődik, aminek elvezetésére is figyelj oda - ha beindul a ray tracing látványvilág, akkor bizony hőközponttá alakul át az új Radeon. A TUF kártya fő vonzereje a megbízhatóság és tartósság: hosszú távra tervezett, strapabíró kártya, ami akár évekig szolgálhat tuning mellett is.

Erős upgrade-ajánlat a pirosaktól

Jó ár-érték arányú kártya a sima RX 9070? Ez a tény nem változott, de ha megnézed az XT árait, akkor állításunk immár mindkét GPU-ra igaz. Tesztünk alanya picit drágább ugyan az extrém komponensek miatt, de a 350 ezer Ft körüli összeget mutató árcédulák láttán nem nagyon fintoroghatsz. Ez a kártya az RTX 5070 Ti-vel versenyez, ray tracingben még picit hátrányban van, de mindent tud, amire ma és a közeljövő játékaiban szükséged lehet. Ráadásul az FSR 4 is egyre jobb lesz, ami plusz teljesítménylöketeket adhat az elkövetkezendő hónapokban.

ASUS TUF Gaming Radeon RX 9070 XT OC Edition 16 GB GDDR6

Ár: 359.900 Ft
Ha az egyik legjobb sebességű Radeon 9070 XT-re vágysz, ne is keress tovább. Sőt, pici alulfeszeléssel 3,1 GHz fölé lőhető a maximális GPU-órajel, az RTX 5080 pedig csak pislog a pofonoktól. Kár, hogy a ventilátorok hangja hamar zavaróvá válik.
  • Grafikus processzor: Radeon RX 9070 XT
  • Grafikus lapka: AMD Navi 48
  • Stream processzorok száma: 4096
  • GPU-alapórajel: 2520 MHz
  • Boost-órajel: 3080 MHz (OC mód)
  • Memória: 16 GB GDDR6
  • Memória sebessége: 20 Gb/s
  • Memória adatbusz: 256 bit
  • Kimenetek: 1×HDMI 2.1b, 3×DisplayPort 2.1b
  • Ajánlott tápegység: 850 W
  • Méretek: 330×140×62,5 mm
PRO
  • Remek alapsebesség és tuningképességek
  • Felturbózott ray-tracing teljesítmény
  • Fázisváltásos hőpad a GPU-n
  • TUF-komponensek és hűtés
  • Üzembiztos PCIe-tápellátás
  • Dual BIOS (Performance és Quiet opció)
  • GPU Tweak III segédprogram
  • FSR 4 + képkockagenerálás
  • Józan árazás
Kontra
  • Performance BIOS-nál hangossá váló hűtés
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 9086
    [topic] => 1
    [group] => 6
    [gameinfo_name] => ASUS TUF Gaming Radeon RX 9070 XT OC Edition 16 GB GDDR6
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2025-04-22 13:40:14
    [gameinfo_webpage] => https://www.asus.com/motherboards-components/graphics-cards/tuf-gaming/tuf-rx9070xt-o16g-gaming/
    [gameinfo_tags] => asus,tuf,gaming,amd,radeon,rx9070xt,rdna4,fsr,vga,gpu,videokártya,teszt
    [gameinfo_url] => asus-tuf-gaming-radeon-rx-9070-xt-oc-edition-16-gb-gddr6
    [gameinfo_pro] => Remek alapsebesség és tuningképességek
Felturbózott ray-tracing teljesítmény
Fázisváltásos hőpad a GPU-n
TUF-komponensek és hűtés
Üzembiztos PCIe-tápellátás
Dual BIOS (Performance és Quiet opció)
GPU Tweak III segédprogram
FSR 4 + képkockagenerálás
Józan árazás
    [gameinfo_kontra] => Performance BIOS-nál hangossá váló hűtés
    [gameinfo_data] => Grafikus processzor: Radeon RX 9070 XT
Grafikus lapka: AMD Navi 48
Stream processzorok száma: 4096
GPU-alapórajel: 2520 MHz
Boost-órajel: 3080 MHz (OC mód)
Memória: 16 GB GDDR6
Memória sebessége: 20 Gb/s
Memória adatbusz: 256 bit
Kimenetek: 1×HDMI 2.1b, 3×DisplayPort 2.1b
Ajánlott tápegység: 850 W
Méretek: 330×140×62,5 mm
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 1
            [1] => 13
        )

    [gameinfo_price] => 359.900
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Ha az egyik legjobb sebességű Radeon 9070 XT-re vágysz, ne is keress tovább. Sőt, pici alulfeszeléssel 3,1 GHz fölé lőhető a maximális GPU-órajel, az RTX 5080 pedig csak pislog a pofonoktól. Kár, hogy a ventilátorok hangja hamar zavaróvá válik.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-tuf-gaming-radeon-rx-9070-xt-oc-edition-16-gb-gddr6-9086.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Remek alapsebesség és tuningképességek
            [1] => Felturbózott ray-tracing teljesítmény
            [2] => Fázisváltásos hőpad a GPU-n
            [3] => TUF-komponensek és hűtés
            [4] => Üzembiztos PCIe-tápellátás
            [5] => Dual BIOS (Performance és Quiet opció)
            [6] => GPU Tweak III segédprogram
            [7] => FSR 4 + képkockagenerálás
            [8] => Józan árazás
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Performance BIOS-nál hangossá váló hűtés
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.4
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    9

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Szoftver:

    8

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.