Hirdetés

Emelkedésnek indulnak a memóriaárak



|

A DRAMeXchange szerint a grafikus DRAM-árak emelkednek majd 2020 első negyedévében.

Hirdetés

A DRAMeXchange szakemberei azt jósolják, hogy 2020-ban emelkednek majd a memóriaárak: 2020 első negyedévében nagyjából 5 százalékkal. Ennek az oka az, hogy 2019-ben sok videokártya állt át a régebbi GDDR5-ről újabb GDDR6-ra, a trend pedig folytatódik majd 2020-ban. 

Hirdetés

Az AMD Navi-alapú kártyái már mind GDDR6-ra építkeznek, és a legtöbb NVIDIA Turing kártya is, néhány kivétellel. A Microsoft és a Sony új konzoljai állítólag igen komoly hatást gyakorolnak majd az elérhető GDDR6 készletekre, mindkettő 2020-ban jön majd a legújabb technológiás grafikus memóriával és tárhellyel. A cégek valószínűleg előre elkezdik az első negyedévben felhalmozni a készleteket az új konzolokra készülve. 

Bár mindez igazából a gyártók közötti szerződésekre és áremelkedésekre vonatkozik, a gyakorlat azt mutatja, hogy a fogyasztói piacra is áthárulnak az emelések. Hiába jelenti a grafikus DRAM töredékét egy ilyet használó terméknek, a szakértők azt mondják, hogy nem csak a DRAM-árak, a hardverek árai is nőnek majd. 

Ez annyira nem nagy meglepetés persze, hiszen mostanában elég mélyen voltak a memóriaárak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.