Hirdetés

Így tette jobbá a ThinkPad notebookjait a Lenovo



|

Szinte egy teljes sorcserét hajt végre idén a kínai gyártó, a megszokott platformfrissítések mellett egyéb izgalmas fejlesztésekre is sor került.

Hirdetés

A 2021-es trendeknek és a távmunkát érintő kihívásoknak megfelelően újul meg a Lenovo méltán népszerű ThinkPad családja. Az extrémitás határait súroló X1 Carbonról most ugyan nem esik szó, ám a jóval nagyobb célközönségnek készített T, P és L sorozatok, valamint az X13 minden olyan technológiát megkapnak, ami idén elengedhetetlen az üzleti laptopok piacán.

Az egyik örömteli hír, hogy a gyártó a felhasználói visszajelzésekre hallgatva még több AMD-s variáns kiadására készül, ráadásul teszi ezt úgy, hogy rögtön az aktuális Ryzen generáció Pro verzióit kínálja fel opcióként egyes modellek számára. Az Intel hosszú múltra visszatekintő vPro platformja mellé tehát teljes tudástárral megérkezik a Ryzen Pro is, ami várhatóan bizonyos felhasználási területeken teljesítménybeli fölénybe tud kerülni az inteles társaival szemben.

Hirdetés

A klasszikus üzleti modellként ismert T14 és T15 sorozat ezúttal is megkapja a csökkentett tömegű és karcsúsított "s" kiadásait, ám érdekes tény, hogy a vékonyabb modellekbe kerülnek a nagyobb kapacitású, 57 Wh-s akkumulátorok, a normál Thinkpad T-k esetében mindössze 50 Wh-nyi teljesítményre készülhetünk. Ez azért is lehet furcsa, mert a testesebb konfigurációkhoz a GeForce MX450 dedikált grafikus vezérlő is kérhető lesz, ami bár a grafikus feladatokat hatékonyabban tudja elvégezni, az üzemidőt jelentősen csökkenti.

Lenovo ThinkPad T14

A mobil munkaállomásként is felfogható P-sorozat tagjai bizonyos paramétereiket tekintve túllicitálnak T-s társaikon, a választható kijelzők között megjelennek a HDR 400 és Dolby Vision HDR támogatott UHD-felbontású kijelzők, amihez gyári színkalibráció jár. Említésre méltó különbséget jelent még a dedikált grafikus egység típusa, a megcélzott felhasználási területekhez igazodva az Nvidia T500-as vezérlője lépett az MX450 helyére. Az igazság azonban az, hogy a T500 valójában a Turing-architektúrára épülő GeForce MX450 "átnevezése", a speciális meghajtóprogram révén azonban több szoftveres támogatást kaphatunk a tervező-, tudományos/szimulációs- és grafikai szoftverekben.

Lenovo ThinkPad L14

A belépőszintet kereső, jellemzően a KKV-szektorból érkező cégek számára az új L14 és L15 jelenthet kellemes egyensúlyt az új technológiák és az ár között. Az egyszerűbb anyagokból készült vázba ugyanúgy kérhetők a 11. generációs Intel és az AMD Ryzen 5000 mobil processzorok, valamint dedikált grafikus vezérlő használatára is van lehetőség. Ami egyértelmű jelzést ad a belépőszintű kategóriára, az a választható kijelzőtípusok sora, ami még 2021-ben is 1366×768 felbontású TN-panellel kezdődik.

Lenovo ThinkPad X13 Yoga

Végül, de nem utolsósorban az X13 is megújul, és vele együtt erősebb szolgáltatáskínálattal érkezik a 360 fokban átforgatható kijelzővel szerelt X13 Yoga. A Lenovo ennél a modellnél is visszatér a 16:10-es képarányú megjelenítőhöz, amiből várhatóan 4K-közeli felbontású változat is választható lesz. Mivel csúcsmodellről van szó, ezért a gyártó az ergonómiára ezúttal nagy hangsúlyt fektetett: a gépbe történő belépéshez a bekapcsológombba épített Match-On-Chip ujjlenyomatolvasó asszisztál, míg az inteles verziókban a Human Presence Detection funkció képes érzékelni a felhasználó közelségét, és ennek megfelelő altatja el/zárja le vagy ébreszti fel a gépet.

A kis méret és a tabletszerű használat miatt a kommunikációs tudás is a lehető legjobb az X13-nál, és mindkét modell képes a Wi-Fi 6E szabvány használatára, a normál laptopforma esetében pedig az 5G mobilinternet támogatására is lesz lehetőség.

Az újdonságok megjelenése a tavaszi hónapokban várható, a magyarországi piaci start azonban típustól függően akár kora nyárra is csúszhat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.