Hirdetés

Kemény fából faragták az ADATA új külső merevlemezeit



|

60 perc 2 méter mély vízben? 1,5 méteres becsapódások? A HD710M Pro és a HD710A Pro mindkettőt kibírja.

Hirdetés

Az ADATA bemutatta a legújabb külső merevlemezeit, a HD710M Pro és a HD710A Pro modelleket. Mindkettő meglehetősen strapabíró, a víz, a pára és a por mellett az ütéseket is jól bírják az adattárolók. Az adatvesztés pedig kizárt. 

Hirdetés

Az új modellek közül az egyik merészebb külsőt kapott, a másik elegánsabb házat. Mindkettőben közös viszont, hogy az IP68-asnál is nagyobb védettséggel rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy a por, a kosz, a pára és a víz nem tesz kárt bennük. Ami azt illeti, 2 méter mély vízben 60 percig is elvannak. 

A háromrétegű konstrukciónak hála az ütődésekkel szemben is jól védettek a külső HDD-k. A tesztek során 26 eltérő ponton értek földet, mégsem lett semmi bajuk. A 1,5 méteres eséseket is kibírják. 

Mindkét modell rendelkezik vibrációt érzékelő szenzorokkal. Erős becsapódáskor piros LED gyullad ki, és ha a HDD használatban volt, akkor az eszköz automatikusan aktiválja a védelmi funkciókat a károk megelőzése érdekében. 

Az újdonságok akár 2 TB-os méretben is léteznek, USB 3.1-es csatolófelületük van, és az Apple gépekhez is használhatóak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.