Hirdetés

Kiszivárgott képek alapján valóban sokkal kisebbnek tűnik a PlayStation 5 új változata



|

A gigantikus eredetit egy lényegesen karcsúbb és alacsonyabb modell válthatja fel.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban novemberben lesz először kapható, majd a következő hónapokban sorra teszik elérhetővé más piacokon is a PlayStation 5 vadonatúj változatát, ami teljes egészében leváltja az eredetit, az már csak addig kapható, amíg a készlet tart. Az új gép teljesítményben ugyanazt tudja, mint elődje, de kisebb lesz, és opcionálisan lehet hozzá lemezmeghajtót csatlakoztatni.

A konzol a napokban a boltok raktáraiba, újságírókhoz és fejlesztőkhöz is megérkezhet, így nem lehetetlen, hogy sorra jelennek meg majd képek róla már a forgalomba kerülése előtt. Az első fotók Phantompains Twitter fiókjáról érkeztek, aki a posztját azóta eltávolította, de az internetről nem lehet olyan gyorsan törölni semmit, hogy ne legyen, aki lementse.

Hirdetés

Bár nem vehetjük biztosra, hogy ez tényleg a gép végleges változata, eléggé valódinak tűnik. Egy fekete PS5 mellett állva látszik, hogy nem csak alacsonyabb, vékonyabb is, illetve hátulján átrendezték a csatlakozókat. A Sony állítása szerint harmadával sikerült csökkenteni a méretet.

A konzol ára várhatóan ugyanannyi lesz, mint a most kapható gépé, meghajtó nélkül 20-25 ezer forinttal lehet majd olcsóbb. Még nem tudni, Magyarországra mikor érkezik, de elképzelhető, hogy nem leszünk benne az első hullámos országok körében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.