Hirdetés

Mégis jöhet jövő év elején az Apple Vision Pro headset?



|

A cupertinóiak úrrá lehettek az összetett előkészítési folyamaton, így a beígért időben érkezhet az AR/VR eszköz.

Hirdetés

Már több mint fél éve annak, hogy az Apple hivatalosan is prezentálta a saját belépőjét a virtuális valóság-eszközök piacára a Vision Pro AR/VR headset formájában, ám a 3500 dolláros termék megjelenése kapcsán csak annyit árult el a cég, hogy valamikor 2024 elején kerül boltokba.

A rajt időpontját illetően a gyakran jól értesültnek bizonyuló  Mark Gurman novemberben még arról írt, hogy a forgalmazás előkészítése lassabban halad a vártnál, ami a Vision Pro premierjének csúszásához vezethet. A Bloomberg elemzője viszont nemrég korrigálta magát, és már menetrend szerinti forgalmazással számol.

Gurman forrásai most azt állítják, hogy az Apple-nek és a beszállítóknak is sikerült utolérniük magukat, így már januárban készen állhat a virtuális- és kibővített valóság funkciókkal is bíró headset, akár egy február eleji rajtot sem zárva ki. A korábbi gondokat elsősorban az értékesítés megszervezése okozta, a Vision Prót ugyanis teljesen más formában forgalmazzák majd, mint a többi almás terméket.

Hirdetés

A prémium headset eleinte kizárólag az USA-ban lesz elérhető, és ott is csak a cupertinóiak saját üzleteiben, időpontfoglalás útján. Gurman szerint az Apple-üzletláncok alkalmazottainak egy kétnapos továbbképzésen kellett részt venniük, ahol betanították őket az eszköz megfelelő prezentálására, valamint a különböző fejméretekhez igazítható fejpántok szakszerű beállítására és az orvosi Zeiss-lencsék rögzítésére.

Amennyiben a limitált készletekkel levezényelt rajt jól alakul, az Apple beszállítói készen állnak felpörgetni a termelést, lehetővé téve a további régiókban való terjeszkedést. Az utóbbit illetően van rá némi esély, hogy még a jövő év során megejtik a cupertinóiak, konkrét időponttal viszont a pletykák sem szolgálnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.