Hirdetés

Kutyaszőr, gyerekek és egy szerkesztőség – munkába állítottuk a Dreame L50 Ultra AE-t



|

Három hétig dolgozott nálunk a Dreame porszívózó és felmosó robotja, videón mutatjuk meg, hogyan illeszkedett be a mindennapjainkba.

Hirdetés

Egy gyerekekkel és kutyákkal súlyosbított otthonban a tiszta padló egy meglehetősen átmeneti állapot. A morzsák újratermelődnek, a kutya folyamatosan vedlik, a konyhában pedig mindig akad valami feltörölnivaló. A Dreame L50 Ultra AE két hétig ilyen környezetben dolgozott, majd további egy hétre beköltözött a szerkesztőségünkbe, ahol szintén bőven talált magának feladatot az újságíró lábak tengerében.

A Dreame L50 Ultra AE beüzemelése nálunk nagyjából húsz percet vett igénybe, az első feltérképezéssel együtt. A Dreamehome alkalmazásban ezután elneveztük a szobákat, kijelöltük a tiltott területeket, és beállítottuk a takarítás menetét, nekünk az vált be leginkább, hogy helyiségenként határoztuk meg az alaposságot és az időzítést: a konyha például egy étkezés után külön menetet is kaphatott.

Hirdetés

A szegélyek mellett is dolgozik

A gyártó által megadott, legfeljebb 28 000 pascal szívóerő mellé TriCut hengerkefe jár, amely elvágja a hajszálakat, hogy csökkentse a feltekeredésüket, a Dual Flex Arm rendszer pedig egy kinyúló oldalkefével és oldalra kitolható felmosópárnával segít elérni a falak, bútorok melletti részeket.

A két forgó felmosópárna a hétköznapi cipő- és mancsnyomok, illetve kisebb konyhai szennyeződések feltörlését gond nélkül abszolválja, a szőnyegre érve a robot megemeli a párnákat, hogy ne vizezze össze a textilt, de az alkalmazásban még a felmosáshoz használt víz mennyisége is szabályozható.

A vékony kábeleket és az apró tárgyakat indulás előtt érdemes felszedni, hogy szabad legyen az útja.

A takarítás után is levesz feladatokat a vállunkról

A kényelem jelentős részét a dokkoló adja. A robot visszatéréskor kiüríti a portartályát, az állomás forró vízzel átmossa, majd meleg levegővel megszárítja a felmosópárnákat, és a vízutántöltést is elvégzi.

Nekünk csak a tisztavizes tartály feltöltése, a szennyvíz kiöntése és az időszakos karbantartás marad.

A dokkolónak érdemes előre helyet keresni, mert mindig ide tér majd vissza a munka végeztével és az első indítás utáni beállításokra pedig tényleg érdemes rászánni egy kis extra időt, mert utána annál kevesebbet kell majd foglalkozni vele. A Dreame akkor igazán kényelmes, ha hozzá tudjuk igazítani a saját életünkhöz és szokásainkhoz.

Videónkban megmutatjuk kis robotporszívó napi rutinját, az alkalmazást és a dokkoló működését is. A Dreame L50 Ultra AE a cikk készítésekor 224 999 forintért szerepel a Dreame Store kínálatában, ahol az aktuális ár és a részletes termékadatok is megtalálhatók.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.