Amikor ezt a cikket olvassátok, a fél ország épp ezerrel tanul. Az egyetemistáknak most kezdődik a vizsgaidőszak, a középiskolások pedig még vagy az írásbeliken stresszelnek, vagy már a júniusi szóbeli érettségik miatt aggódnak. Talán ha abban az időben is lett volna táblagép elérhető áron, ami annyi mindent tud, mint a Lenovo Tab M11, amikor mi érettségiztünk, egész máshogy alakultak volna a dolgok.
A Tab M11 egy pénztárcabarát tablet, amit számos olyan extrával vérteztek fel, amelyek nemcsak a tanulás, hanem a pihenés, multimédiás tartalomfogyasztás során is remek szolgálatot tesznek. Mielőtt azonban rátérnénk a szoftveres trükkökre, ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről a hardverrel és a dobozban található extrákkal.
Magyarországon kétfajta modell kerül a boltokba, az egyikben csak tollat, a másikban tollat és kihajtható tokot is találunk. Hozzánk az utóbbi érkezett most meg, a mágneses tokkal pedig nemcsak hogy mindig biztonságban tudhatjuk a táblagépet, hanem több különböző állásban lerakhatjuk az asztalra, biztonságosabban kézben tarthatjuk használat közben, és még a stylusnak is találunk benne rekeszt. A dobozban emellett egy töltőkábelt is találunk.
Öröm ránézni
Ahogy a neve is mutatja, a Tab M11 egy 11 hüvelykes, 1920x1080-as felbontású IPS panellel érkezik, amely élénk színekkel és remek betekintési szögekkel operál. Az akár 90 Hz-es képfrissítésnek köszönhetően a panel elég reszponzív, ami nemcsak az applikációkban lapozgatás, hanem kiváltképp a jegyzetelés során jelent előnyt. A 400 nites fényerőnek és a csillogásgátló borításnak köszönhetően még szabadtéren, nappali fénynél is használható marad az eszköz.
Az alumínium unibody ház két színben, Luna Grey és Seafoam Green árnyalatokban kapható. Nálunk ez előbbi járt, ami kifejezetten letisztult, elegáns megjelenést kölcsönöz a tabletnek, a hátlapon található textúra pedig a kézben tartást is javítja minimálisan, de elsősorban esztétikai értéke van. A kávák nem a legvékonyabbak, amit valaha táblagépben láttunk, de körbe egységes vastagságúak, nem nyúlnak be oldalt vastagon. A táblagép súlya 465 gramm, ebből adódóan hosszabb ideig kézben tartva sem érződik nehéznek.
Semmi nem maradt le róla
A Tab M11 elől-hátul 8 megapixeles kamerával rendelkezik, így mindig készen áll egy gyors fotóra vagy videóhívásra. Az előlapi kamera a hosszabb oldalon kapott helyet, így fektetett módban célszerű ilyenkor használni a gépet. A szokásos feloldási módok, mint a jelszó, a zárolási minta és a PIN kód mellett arcfelismerést is kapunk, ami kifejezetten gyorsan és precízen dolgozik még rossz fényviszonyok közt is. A hangszórók a táblagép két végére kerültek: rögtön négy is van belőlük, és nemcsak hangosak, hanem Dolby Atmos támogatással is rendelkeznek, így ha egy kicsit félretesszük a tanulást és inkább filmet néznénk az ágyból, akkor sem fogunk csalódni bennük.
A motorháztető alatt egy MediaTek Helio G88-as chip dolgozik 4 GB RAM és 128 GB-nyi tárhely társaságában. Ez a hardver értelemszerűen nem kompetitív mobilgaminghez és durva grafikai munkához készült, de az egyszerűbb játékokat minden gond nélkül viszi, ahogy a multitasking sem esik nehezére, egyszerre több alkalmazás futtatásával is elbír. Ha valakinek a tárhely nem lenne elég, egy microSD kártyával egészen 1 TB-ig bővítheti azt, akik pedig még mindig nem köteleződtek el a vezeték nélküli fülhallgatók mellett, azok értékelni fogják a 3,5 mm-es jackcsatlakozót. A 7040 mAh kapacitású akksival akár 10 órán át jegyzetelhetünk vagy streamelhetünk egy töltéssel, és ha kifogyna a szufla, legfeljebb 15W-tal pumpálhatjuk bele a kraftot.
Szoftveres finomságok
A bekapcsoláskor egy Android 13-as operációs rendszer és az arra felhúzott egyedi kezelőfelület fogad minket. A táblagéphez kétévnyi szoftverfrissítést kínál a gyártó, így idővel az Android 15-ig is eljutunk majd. A kezelőfelület remekül testreszabható, nemcsak kifejezetten mutatós gyári háttereket kapunk, hanem beépített témák közül is válogathatunk, azokat egyedi színsémákkal szabhatjuk testre, sőt még a töltés animációját is megváltoztathatjuk.
A felső sávot lesimítva választhatunk, hogy külön vagy egyben szeretnénk-e látni az értesítéseket és a gyorsmenüt. Utóbbi alapjáraton csak ikonokat kínál, a magyarázó feliratok feliratok előhozásához egy újabb pöccintésre van szükség, de rengeteg opciót nyújt a gyorsmenü, amit természetesen igényeinkre is szabhatunk.
A főoldalon alul található tálcának köszönhetően alapjáraton is nagyon könnyű és intuitív a navigáció az alkalmazások között, de ha valaki szeretné még windowsosabbá tenni a felhasználói élményt, az aktiválhatja a PC módot. Ilyenkor alsó tálcával és onnan elérhető beállításokkal, start menüvel, klasszikus többablakos móddal és felhasználóbarátabb egeres-billentyűzetes irányítással van dolgunk, ami megkönnyíti a párhuzamos munkavégzést.
Jegyzeteléshez tervezve
Meg is érkeztünk azokhoz az extrákhoz, amik miatt a bevezetőben a diákévekről nosztalgiáztam, és amik miatt elsősorban diákoknak készült ez a táblagép. A gépre előre telepítve megtaláljuk a WPS Office-t, ami a dokumentumok megnyitásában és szerkesztésében lesz segítségünkre, valamint két olyan alkalmazást, ami a jegyzetelést és a kézírás feldolgozását könnyíti meg.
Az egyik ilyen a Nebo, amely egy koppintással képes digitalizálni a macskakaparásunkat akár magyar nyelven is, a másik pedig a MyScript Calculator 2, ami az egyenletek és függvények megoldásában lesz segítségünkre. Az egyszerű műveletek mellett ismeri a trigonometriát, számolhatunk vele logaritmust, és képes a különböző függvények ismeretleneit is kiszámolni.
Maga a kijelző érintésérzékeny, így attól függően írhatunk erősebben és vastagabban, hogy mennyire nyomjuk rá a tollat használat közben. A két részre osztható kijelző remekül használható jegyzeteléshez videók nézése közben, ha pedig a szemünket akarjuk kímélni, akkor különböző olvasási módok közül válogathatunk, akár fekete-fehérbe is kapcsolhatjuk a kijelzőt.
Bár a multitasking alapjáraton nem okoz problémát a Tab M11-nek, 4 GB RAM értelemszerűen nem elég mindenre, így aztán az összes valaha megnyitott alkalmazásunkat nem fogja örökké a memóriában tartani a rendszer. Ebből adódóan ha sok app között akarunk ugrálni, akkor azokat időnként újra kell tölteni, de ebbe a néhány másodpercbe talán nem halunk bele. Aki ennyit sem akar várni, az választhatja a Tab M11 8 GB RAM-mal szerelt változatát is.
Összességében elmondható, hogy a Lenovo Tab M11 kifejezetten jó ár-érték arányt kínál az alsó-középkategóriás szegmensben. Tokkal és tollal együtt is 100 ezer forint alatt van kiskereskedelmi forgalomban, ennyi pénzért pedig egy olyan táblagépet vihetünk haza, ami remekül kiszolgálja majd az igényeinket, legyen szó munkáról, tanulásról vagy szórakozásról. Az osztott képernyős vagy lebegő ablakos módok a multitasking során tesznek jó szolgálatot, a reszponzív kijelző és a kényelmes toll a jegyzetelést, skiccelést teszi élvezetessé, a Dolby Atmos támogatással rendelkező hangszórók és az élénk panel pedig a multimédiás tartalomfogyasztásnál lesz a legjobb barátunk.
Ha többet akarsz tudni a Lenovo Tab M11-ről, kattints ide!