Hirdetés

Felejtsük el a Windows Live-ot!



|

A Windows 8 érkezésével a felejtés ösvényére küldi 2005-ben bevezetett Windows Live brandjét a Microsoft .

Hirdetés

A Windows 8 fogyasztói előzetesének megjelenésekor már érezhetően bűzlött valami a Windows Live körül. A rendszer ugyanis nem Live ID-val, hanem "Microsoft accounttal" léptette be a felhasználókat, amelyek habár elnevezésben különböznek, funkcionalitásukat tekintve szinte ugyanazok. Mindez a márkanév megszűnését vetítette előre, amelyet később sajtóértesülések megerősítettek, ám egy alkalommal sem állt ki a Microsoft, hogy tisztázza a Windows Live jövőjét. Eddig.

 



A tegnapi napon ugyanis Chris Jones, a Microsoft Windows Live üzletágának vezetője az MSDN blogján hivatalosan bejelentette, hogy a Windows 8 érkezésével megszüntetik a 2005-ös márkanevet, amely helyére részben a Microsoft Account fog kerülni. "A Windows Live szolgáltatások és alkalmazások a Windows korábbi kiadásaira épültek, és tervezésükkor nem számoltunk a felhő megoldásokkal való kapcsolódással, vagy bármi mással a hagyományos frissítési mechanizmuson kívül, és mindez megrontotta a felhasználói élményt" - írja Chris Jones. A probléma ugyanis szerinte az volt, hogy egy névvel akartak számos terméket lefedni. A Windows Live-ba beletuszkolták a kliens oldali alkalmazásokat (Essentials), a webes szolgáltatásokat (Hotmail, SkyDrive, Messenger) és a Microsoft fiókjaiba való belépési azonosítót (Live ID). Monstantól ez másként lesz. Hogy pontosan miként fog felépülni a termékpaletta, az a lenti táblázatban jól látható.

 



A táblázatból két érdekesség egyértelműen kitűnik. Egyrészt az, hogy a Live név teljesen nem tűnik el, a fejlesztői csomagok szintjén ugyanis a Live SDK továbbra is elérhető lesz. Másrészt mivel a Windows Live Essentials alkalmazásainak nagy része a Windows 8 része lesz Metro alkalmazásként, ezért idővel eltűnhet a külön letölthető szoftvercsomag. Illetve a Microsoft vélhetően összetűzésbe kerülhet majd az unióval, ha az alapértelmezett programokon nem lehet majd változtatni. Legalábbis ha e téren nem történik komoly változás a fogyasztói előzeteshez képest.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.