Hirdetés

Leteszteltük a Panda 2009-es termékcsaládot



|

A biztonsági szoftverekből évente adnak ki új változatot. Így tett a Panda is, amely már szeptemberben kiadta a 2009-es családot.

Hirdetés

A tavalyi Panda termékskálához hasonlóan a 2009-es évben is három különböző program szerepel a cég kínálatában, amelyek közül internetezési szokásaink alapján választhatjuk ki a nekünk leginkább megfelelőt. A korábbi gyakorlathoz hasonlóan egy licenccel továbbra is három számítógépen használhatjuk egyszerre a Panda biztonsági termékeit.


Új év, okosabb Pandák


Kicsit megkavarták a termékskálát a Pandánál a legutóbbihoz képest; a három program közül továbbra is a „sima” Antivirus a legkisebb tudású változat, amely a Panda Antivirus Pro 2009 nevet viseli. A vírusok, kémprogramok, rootkitek és egyéb kártékony alkalmazások elleni védelmen felül természetesen képes megvédeni gépünket az ismeretlen fenyegetésektől is, valamint figyeli a vezeték nélküli hálózatunk forgalmát is. Immáron az Antivirus is tartalmaz tűzfalat, így megszűnt a tavalyi Antivirus+Firewall termék. Ennek helyét a Panda Internet Security vette át, a legnagyobb tudású program pedig immáron a Panda Global Protection nevet viseli, olyan funkciókkal felvértezve, amely túlmutat a hagyományos biztonsági szoftverek tudásán.

 

panda_nagy.jpg

A megújult kezelőfelület talán nem annyira
szép, mint korábban, de jobban áttekinthető



Közösségi intelligencia


Mindannyian tudjuk, hogy naponta több ezer új fenyegetés jelenik meg, amelyek ellen a hagyományos, a kliensen tárolt, bizonyos időközönként frissített adatbázis alapú vírusvédelem már nem elég hatékony, hiszen amíg a frissítés megérkezik, addig a gépünk teljesen védtelen az új kártevők ellen. Ráadásul a kártevők számának növekedésével egyre nagyobb és nagyobb adatbázis miatt a keresés értelemszerűen egyre több erőforrást igényel. A Panda „kollektív intelligencia” technológiája megoldja ezt a problémát, a vírusadatbázis kisebb része (ez kb. 1 millió vírus leírását tartalmazza) a saját gépünkön, nagyobb része (mintegy 13 millió különféle kártevő ismérvei) pedig a Panda szerverein található meg.


Minden vizsgálatnál a nálunk futó Panda kommunikál a szerverrel, ezáltal nem kell megvárnunk (mint eddig), amíg a kórokozó mintája bekerül az adatbázisba és azt egy összevont adatbázis-frissítés alkalmával letöltjük. Mivel a felhasználók folyamatosan információt cserélnek a Panda szervereivel, az automatizált rendszer feldolgozza a tőlük kapott adatokat. Ha egy Panda-felhasználó gépe új fertőzést fedez fel, a teljes közösség azonnal védett lesz a fenyegetés ellen. Azaz gyakorlatilag egyszerre gyorsul a rendszer a kisebb erőforrásigény miatt és egyúttal – ha a gépünk internetre van csatlakoztatva – védett a legfrissebb kártevők ellen is.


Több újdonság is van még ezeken felül a termékekben, ilyen az úgynevezett identity protect technológia, amely heurisztikus keresőmódszerrel igyekszik megvédeni személyes adatainkat. Megújult a Panda spamszűrője is, amely a gyártó adatai alapján a kéretlen reklámlevelek 97 százalékát képes kiszűrni.


Panda Internet Security


Mi a három program közül a középsőt, az Internet Security-t vizsgáltuk meg kicsit részletesebben, többek között azért, mert szerintünk ez nyújtja azt az alapvető védelmet, amelyre manapság egy internetre kötött számítógépnek szüksége van. A korábban említett Antivirus képességei mellet az Internet Security tartalmazza a már korábban említett, megújult spamszűrőt, a webtartalomszűrést, amelynek segítségével a gép felhasználói nem érhetnek el megadott tartalmú weboldalakat, és egy adatmentő, illetve visszaállító funkciót is. Ez utóbbi természetesen nem tud annyit, mint egy dedikált adatmentő alkalmazás, de az átlagos felhasználók igényeit tökéletesen kielégíti: állománytípusokat, valamint mappákat adhatunk meg, amelyeket szeretnénk, ha bekerülnének a mentésbe. A mentés pedig lehet egyszeri, illetve ütemezett is. Megadhatjuk azt is, hogy a mentések melyik mappába kerüljenek, valamint azt is, hogy hány napig őrizze meg őket a program.

 

panda_1.jpg

Részletes lista a hálózatra kapcsolódó programokról


Természetesen érdemes szót ejteni a megújult kezelőfelületről is, amely három csoportra osztja a feladatokat: védelem, karbantartás és frissítések. Mindegyik csoport alatt látjuk egyrészt az aktuálisan feltelepített modulokat, azok állapotát (zöld, ha minden rendben van és piros, ha problémás), másrészt a nevükre kattintva könnyedén konfigurálhatjuk is őket.


Panda Global Protection


A család legnagyobb tagja, a Global Protection két fontosabb pluszfunkcióval rendelkezik az Internet Securityhez képest. A Panda két gigabájt online tárhelyet biztosít adatmentéseink számára, így fontos állományainkat ily módon is biztonságba helyezhetjük. Emellett tartalmaz egy PC-optimalizáló modult, amely a gépünk gördülékeny működésének érdekében képes kitakarítani a rendszerleíró adatbázist és törölni a gépen „felejtett” átmeneti állományokat.

 

panda_2.jpg

Biztonsági mentésnél megadhatunk állománytípusokat és mappákat is


A kívül-belül megújult Panda jó választás lehet számítógépünk védelmére. Mi a három program közül az Internet Securityt ajánljuk leginkább, az Antivirusból hiányzik a spamszűrő, a Global Protection pedig csak a tevékeny, nem „átlagos” felhasználóknak nyújt nagyobb biztonságot. Természetesen immáron olvasóink is az új, 2009-es programokat kapják a nyomtatott PC World mellé!

 




Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.