Ezekkel az appokkal követheted az alvásodat
Mutatunk három olyan mobilos alkalmazást, amelynek segítségével követheted az éjszakai alvásodat.
Mutatunk három olyan mobilos alkalmazást, amelynek segítségével követheted az éjszakai alvásodat.
A Samsung Galaxy A8s lesz az első Infinity-O kijelzős okostelefon, de a fúrt szelfikamerás trendről a Huawei sem akar lemaradni.
A Facebook üzenetküldőjében napokig legfelül jelentek meg egyes régi üzenetek, ami akár kellemetlenségeket is okozhatott a meglepetésen felül.
Megvan, hogy melyik modellre milyen kamerák kerülnek, illetve az is kiderült, hogy ilyen téren is sokat javul a teljesítmény.
A Nintendo Switch mellé is ideálisak az új XPG microSDXC UHS-I U3 Class 10-es kártyák.
Az AnTuTu adatbázisában bukkant fel az Exynos 9820 chipre építkező Galaxy S10+ zászlóshajó és annak eredménye.
Ez az első üzenetküldő, amely 1 milliárd taggal rendelkező csoportokat is képes kezelni.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a Samsung, a Huawei és az LG mind hasonló névvel támad, de akadnak további ötletek is.
Nemrég hivatalosan is bemutatkozott a fehér verzió, amely egyéb tekintetben azonos a többivel.
Az LG szabadalmi bejegyzései arról árulkodnak, hogy 16 hátlapi kamerában gondolkozik a gyártó.
A szivárgások a Samsung Galaxy Flex vételáráról árulkodnak, de a legtöbben valószínűleg nem örülnek majd az új információnak.
Hamarosan hivatalosan is debütál a Qualcomm következő csúcslapkája, ami a jövő évi androidos zászlóshajókba kerül.
Nincs túl jó bőrben az HTC, ennek ellenére marad a mobilpiacon, vagyis tévesek a spekulációk, amelyek szerint kiszállna a versenyből.
Hasonló nevet kaphat a Huawei összehajtható mobilja, mint a Samsungé. Több verziót is levédetett a Huawei.
A Google Assistant egyes amerikai városokban bizonyos Pixel készülékeken már képes a felhasználó helyett időpontokat foglalni.
Hamarosan mindenki számára elérhető az új funkció, ami megmondja, hogy mennyi időt töltöttünk el az appon belül.
Elképesztően prémium lesz az 5G-s Galaxy S10: nem csak 6 kamerát, kerámia hátlapot is kap.
Középkategóriás és olcsó az új modell, de nagy kijelzőt és kiváló ár-érték arányt kínál.
A Google Fordító az egyik legnagyszerűbb mobilos kellék, egy apró trükkel pedig internetkapcsolat nélkül is működik.
Az illegális lájkokból és követőkből is elege van az Instagramnak, ezért nagy tisztogatásba kezd.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.