Jöhetnek a vezeték nélküli Apple fejhallgatók
Állítólag idén érkezhetnek meg az Apple márkajelzésű, vezeték nélküli fejhallgatók.
Állítólag idén érkezhetnek meg az Apple márkajelzésű, vezeték nélküli fejhallgatók.
A cég egyik ügyvezetője szerint a közjót szolgálja, hogy képesek az összes iPhone készüléket feltörni.
Peter Norrby megmutatta, hogy milyen optikai csalódás érhető el az ARKit segítségével.
Talpra állt az okosórák piaca, mindez pedig az Apple Watch népszerűségének köszönhető.
A Samsung igazából már 2001 óta dolgozik az AR Emojin, ami bizonyos tekintetben jobb, mint az Apple Animoji (másban pedig ez a nyerő). Eközben jön az ASUS Zenimojija, és elvileg a Huawei is léphet ebbe az irányba.
Robbanás előtt áll a használtpiac, és óriási lesz az érdeklődés az újracsomagolt modellek iránt is - mindez a méregdrága csúcskészülékeknek köszönhető.
A processzor teljesítményének korlátozásáról magyarázkodott az óriás, amely tagadta a tervezett elavulás vádját.
Az izraeli cég azt mondja, hogy igazából az összes iPhone zárolását meg tudja kerülni - Edward Snowden szerint ezzel az iPhone-ok az alapvető értéküket vesztették el.
Az Apple beismerte, hogy a rivális Google felhős platformja ad otthon a felhasználók iCloud-adatainak.
Az iSIM formájában közvetlenül a lapkakészletbe integrálnák azt, amit ma fizikai kártya formájában használunk.
EUV technológiával készülnek majd a következő Snapdragon és Exynos chipek, és nagy fejfájást okozhatnak az Apple-nek.
Maga Tim Cook, az Apple első embere beszélt arról, hogy mennyire előre tervez az óriás.
Az elektromos autók népszerűségrobbanása miatt közvetlenül szerezne be több ezer tonna ilyen fémet a cég, hogy biztosítsa az akkumulátor-utánpótlást az iPhone-okhoz.
A dizájnszakértők szerint nem tesztelte megfelelően az okoshangszórót az Apple, és most drága lesz kijavítani a hibát.
A 2018-as fejlesztői konferencia helyszíne úgy néz ki, hogy ezúttal is San Joséban lesz.
Az apple okoshangszórós válasza nem csupán későn érkezett, de a jelek szerint akadnak vele apróbb problémák is.
Az ASUS telefon-fronton sem pihen, a tavaly kiváló érzékkel pozicionált Zenfone 4 család utódait már ebben a hónapban bemutatja, most pedig felbukkant róluk némi érdekesség.
A piac csúcsára juthat az egyelőre ismeretlen Yangtze, amennyiben sikeres lesz az együttműködés.
A felhasználók mindennél kreatívabb módokon igyekeztek jelezni az Apple-nek, hogy nem örülnek a HomePoddal kapcsolatos apró bakinak.
Elég ha egyetlen konkrét indiai karaktert kap valaki üzenetben, és az iOS 11.2.5 utána mindig összeomlik, amint elindul az Üzenetek app.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.