Ez lehet a Huawei Mate 20X
Nem sokkal a bemutató előtt élőképeken is látható a Huawei állítólagos gamertelefonja.
Nem sokkal a bemutató előtt élőképeken is látható a Huawei állítólagos gamertelefonja.
A microSD-knél kisebbek lesznek a nanoSD memóriakártyák, de sajnos drágábbak is - csak ilyen fér majd a Mate 20 Próba.
Megvannak az európai árak, és úgy tűnik, hogy 1000 euró alatt lassan nem lehet majd zászlóshajóhoz jutni.
A legapróbb hiányzó részletek is kiderültek a Huawei következő zászlóshajójáról, amely annyiba kerül majd, mint a Samsung Galaxy Note 9.
A Huawei megszellőztette, hogy a Mate 20 és a Mate 20 Pro mellett egy harmadik, gamereknek szánt verzió is jön a zászlóshajóból.
A legutóbbi szivárgások alapján nagyjából 360 000 forintba kerül majd a Huawei következő zászlóshajója.
Kiderült viszont, hogy a Mate 20 Pro tárhelye bővíthető lesz, az arcfelismerő rendszere villámgyors, 30 perc alatt pedig 0-ról 70 százalékra tölt az akkumulátora. (2018. 10.05. Frissítve!)
Az első mérések szerint a 7 nm-es Apple chip erősebb, mint a 7 nm-es Huawei lapka. A szintetikus méréseken legalábbis mindenképp.
Nemrég leteszteltük a Huawei MediaPad M5 lite tabletet, és egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, meghallgatjuk random elkapott emberek véleményét is.
A csúcskészülékre érkezett legutóbbi frissítés kikapcsolta a kamera mesterséges intelligenciáját - vélhetően erre a visszajelzések miatt volt szükség.
Az első táblagépek okozta nagy bumm után jócskán visszaesett az eszközök népszerűsége, de van még, aki tudja, mivel lehet továbbra is kívánatossá tenni őket. A cikkben szövegesen és videóban is megmutatunk egy reménykeltő versenyzőt.
A Huawei magabiztos: a kínai gyártó szerint sokkal jobb a 7 nm-es Kirin 980, mint a 7 nm-es A12 Bionic SoC.
A telekommunikációs vállalat elsőként az országban 5G tesztkapcsolaton keresztül valós időben közvetített és vágott meg egy e-sport meccset, demonstrálva a technológia lehetőségeit.
Előkerültek a hivatalos tokok, illetve a boltokban is akciózik a Huawei néhány érdekes kedvcsinálóval.
A kínai gyártó első hajlékony mobilja az első 5G-s Huawei okostelefon is lesz egyben.
Akár a Mate 20 Pro készülékre helyezve is lehet majd tölteni a Huawei következő vezeték nélküli fülhallgatóját.
Már ülnek az Apple Store-ok előtt a fanatikus hívők, hogy mindenkinél korábban ölelhessék magukhoz a legújabb iPhone-ok valamelyikét. Az egyik vetélytárs pedig gondolt egyet és odaszúrt, ahová kell.
Újabb képek és információk szivárogtak ki a Huawei következő zászlóshajójáról.
Október 26-án mutatkozhat be az előcsúsztatható kamerával dolgozó Honor Magic 2 okostelefon.
A Huawei mindenáron első akart lenni, de úgy néz ki, hogy nem jut hajlékony kijelzőhöz. A Samsungé lehet az első hajlékony mobil.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.