Ez lesz James Bond új szuperautója
Az új Aston Martin DB10-et kifejezetten a Spectre című filmhez tervezték.
Az új Aston Martin DB10-et kifejezetten a Spectre című filmhez tervezték.
Nagyon hiányzott már a piacról egy középkategóriás, komolyan vehető GeForce. A GTX 960-at az ideális 1080p@60 fps-re lőtték be alacsony fogyasztással - leteszteltük, hogy sikerült-e pontosan célozni.
PC-s hangfalat már 1000 és több millió forintért is kapunk, de megvenni egyiket sem érdemes. Mutatunk ötöt, amit viszont igen.
A sokkal kifinomultabb Windows 10 után az Xbox appról, a DirectX 12-ről és a HoloLens szemüvegről is szó esett.
Bemutatkozott a telefonos Windows 10, jön a Spartan böngésző.
Közeledik a Microsoft rendezvénye, illetve a Samsung, az LG és az HTC új csúcskészülékei - heti hírösszefoglalónk.
Podcasteket is hallgathatunk a TuneIn Radio alkalmazással.
A jó, a csúf és a feltörekvő - három markánsan eltérő Windows három különböző felfogással, gyengeséggel és erősséggel. Vajon melyik közülük a legjobb?
Megpróbálta teljesen új alapokra helyezni az asztali operációs rendszer használatát a Windows 8, amibe belebukott. A Windows 10 éppen ezért nem akar forradalmár lenni - már most nyugodtabb, mondhatni érettebb platform benyomását kelti.
Többek közt kedvező árú mobilokat, 3D-szenzoros gamer laptopot mutatott a gyártó.
Rengeteg karácsonyfa alatt volt Apple-kütyü, a Samsunggal mégis elégedettebbek az amerikaiak - hírösszefoglalónk.
Rengeteg remek játék jelent meg idén, összeszedtünk 10 kiemelkedő alkotást.
2015 az új Intel CPU-k és a Windows 10 éve lesz PC-fronton.
Mutatunk néhány újabb remek dolgot, amire a legújabb Android képes.
Windows 8.1-es tablet 33 ezerért? Ilyen megoldást kínál a Toshiba az abszolút belépőszinten!
Az LS10000 az Epson zászlóshajója a házimozizás piacán.
Csak néhány egyszerű dologra kell odafigyelnünk, hogy a gépünk mindig biztonságban legyen.
Mutatunk néhány remek dolgot, amire az Android legújabb verziója képes.
Ahogy minden évben, a videojátékos piac idén is rengeteg meglepetést tartogatott. Előre megjósolhatatlan újítások, váratlan csúszások és nagy csalódások éve volt ez.
Vajon megéri a 4K a felárat? Megvizsgáltuk a kérdést.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.