Hirdetés

Tim Cook szerint a kiterjesztett valóság hatalmas



|

Az iPhone-hoz hasonló lehetőséget lát a kiterjesztett valóságban az Apple első embere - a virtuális valóságban azonban nem hisz.

Hirdetés

Tim Cook már többször hangoztatta a múltban, hogy érdekli őt és az Apple-t a virtuális és a kiterjesztett valóság. Azt is tudjuk, hogy az előbbit annyira nem szereti, az utóbbiban viszont nagy lehetőségeket és jövőt lát. 

Hirdetés

Szintén elárulta, hogy sokat fektetnek a területbe, és olyan nagy dolognak tartja, mint anno az okostelefont. A véleményét most megerősítette egy interjúban, amit nemrég a The Independentnek adott. 

Cook szerint az AR olyan nagy ötlet, mint az okostelefon - ami pedig mindenkinek szól, nem csak egy-egy csoportnak vagy országnak. Szerinte a kiterjesztett valóság épp ilyen hatalmas, és sok ember életét teheti teljesebbé vagy lehet szórakoztató. Alaptechnológiaként kell persze kezelni, mint a processzort egy iPhone-ban. Mielőtt azonban igazán elterjedhetne, fel kell fedezni bizonyos dolgokat - azután viszont a valós életben sok területen jelent majd segítséget a technológia. 

Az, hogy Cook szerint az AR még gyerekcipőben jár, arra utal, hogy az Apple fejleszt ugyan a témában, de konkrét terméket még nem a közeljövőben tesz le az asztalra. A virtuális valóságtól pedig távolodik majd a cég. 

Tim Cook ugyanis azért kedveli az AR-t, mert a virtuális valósággal szemben az nem zárja ki az embert a való világból. Pont ellenkezőleg: lehetővé teszi a jelenlétet, de pluszt is ad hozzá. Cook szerint a legtöbben nem akarják magukat hosszabb időre kizárni a valóságból, ráadásul az eleve betegséget okoz. A kiterjesztett valóságban a világ és a beszélgetések részei maradunk. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.