Három szuper okostelefon, amit nem a legnagyobb gyártók készítettek



|

Érdemes az Apple, a Samsung és a Xiaomi kínálatán túl is nézelődni.

Sokáig a Samsung volt a világ vezető okostelefon-gyártója, ám 2023 végére - az IDC adatai szerint - az Apple átvette tőle ezt a címet, második helyre szorítva a koreai óriást. A harmadik pozíciót továbbra is a Xiaomi birtokolja, negyedik helyen pedig az elsősorban Afrikát célzó Transsion áll, amely kifejezetten a kontinens igényeihez igazítja készülékeit.

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy csak azok a jó mobiltelefonok, amiket a lista élén álló gyártók készítenek, érdemes körülnézni alaposan a kínálatban, hogy megtaláljuk a saját igényeinknek és keretünknek leginkább megfelelő mobilt. Ajánlunk most három olyat, ami nem az említett gyártóktól származik, de kifejezetten jól sikerült.

ROG Phone 8 Pro

Az ASUS az IT-piac egyik meghatározó szereplője, laptopjai, PC-komponensei, perifériái mellett mobilokat is gyárt, nem is akármilyeneket. A ROG Phone széria kifejezetten gamereknek készül, de nem csak azoknak érdemes ezt választani, akik játszani szeretnének mobiljukon, hanem azoknak is, akik valami vadabbra vágynak. A ROG Phone 8 Pro hátulján található például egy egyszerű mini-LED "kijelző", amin animációkat, egyedi formákat jeleníthetjük meg, így alakítva teljesen saját ízlésünkre. Belül a legmodernebb Snapdragon SoC, a Snapdragon 8 Gen 3 Mobile dolgozik, egy 50 MP-es IMX890 fő kamera, egy 13 MP-es ultraszéles, és 3x-os optikai zoom gondoskodik a gyönyörű fotókról. Kijelzője is lenyűgöző, 165 Hz-es frissítésre és 2500 nites fényerőre képes.

Nothing Phone(2)

És ha már extravagáns külső, nem tehetjük meg, hogy nem említjük a Nothing Phone(2)-t. Átlátszó, LED-ekel felturbózott hátlapja önmagában különlegessé teszi, a fények a töltés állapotát, a hangerőt is képesek mutatni, sőt, olyan erősek, hogy lámpaként is használhatjuk. A Nothing OS 2.0 letisztult, testreszabható, gyorsan elérhetünk mindent anélkül, hogy túl sok zavaró tényező elvonná a figyelmünket. Szépen fotóz és videóz, 55 perc alatt teljesen feltölthető, és nem csak hogy tölthetjük vezeték nélkül, de más eszközöknek is adhatunk át energiát róla.

Motorola Edge 40 Neo

Egykor vezető mobilgyártó volt a Motorola, most már inkább a középkategóriában utazik, de ez nem jelenti, hogy nem érdemes figyelni rá. Ott van például az Edge 40 Neo, egy egészen jó árú, dizájnos mobil, aminek nem csak a vegán bőr hátlapja, de a 6,55"-es, 144 Hz-es kijelzője is szép, sőt, 50 MP-es főkamerája is egész mutatós fotókat lő. Lehet, hogy nem a legmodernebb processzort kapta, ám ezért cserébe nem is kell vagyonokat kiadnunk érte, és üzemideje is elfogadható. Akár 15 perc alatt feltölthető 50%-ra a 68W-os töltésnek köszönhetően.

Ez csak három gyártó egy-egy mobilja, de a Realme, a Honor vagy a Huawei ajánlatait is érdemes megnézni. A legjobb, ha egy elektronikai áruházban alaposan körülnézünk, hogy kiválasszuk azt, ami dizájnban, árban és tudásban is a legjobb számunkra - tényleg nem garantált, hogy pont az Apple-től, a Samsungtól vagy a Xiaomitól kapjuk meg, amire vágyunk. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.