Hirdetés

Csúcstechnológiás perifériák



|

Ezek azok az eszközök, melyek tervezői félretették konvenciókat és már-már a tudomány és technika korlátait is.

Hirdetés

Még egy kicsit várat magára az a fitnesz szempontból is szívdobogtató felhasználói felület, melyet a Különvélemény című filmben csodálhattunk meg Tom Cruise előadásában. Legalábbis eddig piaci sikert nem futott be, de megdöbbentően látványos eredményeket adnak hasonló próbálkozások. A már most befutott Kinect mellett vannak még bőven jelentkezők az extrém beviteli perifériák versenyében, közülük válogattunk.

 

TransluSense Luminae

Fényes jövőt vetít elénk, illetve saját áttetsző üvegfelületére a TransLusense Luminae billentyűzete, melynek LED dekorvilágítása 16 millió színben képes árnyalni a felületet. A beépített lítium-ion akkumulátorral rendelkező készüléknek és kiegészítő numerikus padjának teljes területe érintésérzékeny, akár egy táblagép képernyője. Ennek megfelelően nem csak gépelni lehet rajta, hanem érintőpadként is funkcionál. Egyelőre egy gyári kiosztással kapható, de a gyártó hamarosan árul hozzá skineket is. Bluetooth kapcsolattal kommunikál a géppel.

TransluSense Luminae
TransluSense Luminae

 

 

Shogun Bros. Chameleon X-1

Úgy tűnik, hogy van igény a játékkonzol kontrollerekhez hasonló vezérlőkre, azért is vásárol sok olyan PC tulajdonos is gamepad-et, akinek nincs Xbox konzola. A Chameleon X-1 egér az alkalmi játékosok kedvence lehet, ugyanis szimmetrikus optikai egérből egy csuklómozdulattal válthatunk a játékvezérlő funkcióra, pusztán hátára kell fordítanunk. Ilyenkor persze a hagyományos gombokra már nem reagál és kikapcsolja az optikai érzékelőt is, hogy véletlenül se ártson a játékos szemének. Többféle színben árulják.

Shogun Bros. Chameleon X-1
Shogun Bros. Chameleon X-1
Shogun Bros. Chameleon X-1
Shogun Bros. Chameleon X-1
 

 

Suma, a 3D vérnyomásmérő

Ránézésre a klasszikus vérnyomásmérők pumpájára emlékeztet a Suma, melyet a Cambridge Consultants fejlesztett ki. Persze nem vérnyomásmérésre használható, viszont valóban össze lehet nyomni és a mozgást és a formaváltozást alakítja 3D-s gesztusokká. Hamarosan ugyanis tele lesz a világ szerencsésebbik része 3D kijelzőkkel és ezzel együtt valószínű kezelőfelületekkel is, ezeken pedig egy hagyományos egér nehézkesen lenne használható. Hogy pontosan hogy működik a Suma, az a leendő szoftverinterfésztől is függ, de játékokban, munkában és képzőművészetben is hasznát látjuk majd.

Suma, Cambridge Consultants
Suma, Cambridge Consultants

 

The Peregrine Glove

Pardon, mégsem kell már annyit várnunk a Különvélemény -féle humán interfészre, legalábbis ami a kesztyűt illeti. The Peregrine Glove névre hallgat a találmány prototípusa és tényleg egy masszív kesztyűt mintáz. 18 érzékelőpont és három kapcsoló(szerűség) teszi lehetővé, hogy az egeret leváltva 30 különféle gesztust legyen képes érzékelni. Egyelőre játékvezérlőnek szánják, de jó lehet másra is: egy csettintés és indul a böngésző, egy kis integetés és bezár a Windows – csak össze ne keverjük az ujjainkat.

The Peregrine Glove
The Peregrine Glove

 

Tobii REX

Eljött a lusták kora, örülhetnek azok, akik már karjukat sem szívesen emelnék egy-egy egérmozdulat kedvéért. A Tobbi REX maga egy a monitor alá illeszthető, USB csatlakozású kamerás-szenzoros beviteli eszköz, mely követi szemünk minden rezdülését. Egyszerűen figyeli, hogy hová nézünk és ha olvasás közben elértünk az oldal aljára, akkor görget. A termék egyelőre csak előrendelhető, megjelenése őszre várható.

Tobii REX
Tobii REX

 

Displair

Nehéz lesz ujjnyomokat az abszolút futurisztikus és áttetsző kijelző, a Displair felületén, ugyanis a képnek nem igazán van felülete. A vetített kép megjelenéséhez szükséges fénytörő réteget a kifúvott levegő által mozgatott mikroszkópikus vízcseppek biztosítják, emellett a készülék érintésérzékeny is. Nagyon sci-fi hangulatú képet ad a rendszer, melyet az idei CES-en láthattak először az érdeklődők. Hamarosan már kapható is lesz, potom 10 000 dollárért.

Displair
Displair

 

SixthSense

Inkább érdekes egyetemi kísérlet, semmint termék a MIT Media Lab gondozásában létre jött SixthSense. A koncepció szerint a kamerából, projektorból, ujj-jelölő szigetelőszalagokból és persze szoftverből álló együttes arra hivatott, hogy keresések színterévé változtassa a világot. Hordozható lévén vetíthetünk vele az épp ott álló falra vagy akár a tenyerünkre és a színjelölések alapján olvassa le gesztusainkat. Még van rajta MIT-dolgozni, de az ötlet zseniális.

SixthSense
SixthSense



 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.