Hirdetés

Itt vannak az LG új G Pad táblagépei



|

Az okostelefonjairól mintázva három új tablettel készül az LG.

Hirdetés

Az LG három új táblagéppel készül az európai piacon, amelyek mindegyike a gyártó okostelefonjairól lett mintázva. A 7 hüvelykes G Pad 7.0 már napokon belül megérkezik, míg a 8 hüvelykes G Pad 8.0 és a 10,1 hüvelykes G Pad 10.1 a következő hetekben válnak elérhetővé. 

Hirdetés

Az LG újdonságain ott lesz a gyártó KnockCode biztonsági szolgáltatása, illetve a G3-as telefonról megismert Smart Keyboard is helyet kap rajtuk. Az okosbillentyűzet tanul a szokásainkból, és akár 75 százalékkal csökkenti az elírások számát. A tabletek Dual Windows módú multitaskingra is képesek, belül pedig egy négymagos, 1,2 GHz-es CPU-t, 1 GB RAM-ot és egy 1280 x 800-as kijelzőt találunk bennük. A fekete és a fehér színek mellett piros, narancs és kék is van. 

Riválisai bőven vannak az LG mostani felhozatalának, hiszen az Apple iPadjei mellett a Samsung androidos táblái igen népszerűek, de az ASUS, az Amazon és a Lenovo is kedvelt márkák a kategóriában. A legtöbb piacelemző szerint az LG pillanatnyilag nincs túl jó helyzetben az ágazatot tekintve. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.