Hirdetés

Moduláris okosóráról álmodik a Nokia



|

Egy most megjelent szabadalmi bejegyzés alapján a Nokiát is érdeklik az okosórák.

Hirdetés

A nagyobb gyártók közül a Sonynak és a Samsungnak már van okosórája, de minden bizonnyal egy éven belül az Apple-nek és a Google-nek is lesz sajátja. Természetesen a többi gyártót is erősen érdekli a könnyen aranybányává építhető szektor, de a legnagyobb baj, hogy egyszerűen nem tudják, mire vágynak a fogyasztók. 

Hirdetés

A leendő okosóra-gyártók között ott lehet a Nokia is, amelyről viszont el lehet mondani, hogy a legújabb szabadalmi bejegyzése alapján legalább valami érdekes megoldással próbálkozna a riválisokkal szemben. Az Amerikai Szabadalmi Hivatalba tavaly augusztusban bejegyzett ötletet most tette közzé a hivatal, és a leírás szerint egy moduláris, több kijelzőből álló okosóráról álmodik a Nokia. 

A kijelzőket körbe lehetne forgatni a kezünkön, és mindig az aktiválódna, ami felülre kerül, mutatva a szükséges információkat. Az elképzelés alapján a kezünkről, érintőképernyők segítségével vezérelhetnénk a minket körülvevő összes kütyüt, legyen az telefon, navigációs eszköz, konzol vagy bármi más. Természetesen a szabadalmak még nem vetítik előre az ötletek megvalósítását, sokszor csak így akarják bebiztosítani magukat a vállalatok. Az mindenesetre biztos, hogy a Galaxy Gear után a Nokia sem maradna ki a buliból. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.