Nagyobb kijelzővel jön a következő iPad mini?
Lehet, hogy mégsem lesz annyira mini az Apple legkisebb táblagépe.
Lehet, hogy mégsem lesz annyira mini az Apple legkisebb táblagépe.
Egyelőre nem ismert a pontos ütemterv, de több európai országban is az eredeti sávszélesség mellett nézhetőek már a Netflix tartalmai.
Az Audio-Technica úgynevezett Content Creator Packje fejhallgatót és mikrofont is kínál a streamelést és a podcastokat kedvelő felhasználóknak.
Valaki átalakította a saját robotporszívóját, hogy az úgy nézzen ki, mint a Star Wars R2-D2-ja. Csak egyetlen kérdésünk van: hol lehet fizetni?
Egy átlagos notebookon sokszor nincs elég csatlakozó a kényelmes napi munkához. Ezen segítenek a különböző dokkolók.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Tim Cook vezette cég már a közeljövőben előáll valamilyen VR és AR eszközzel.
A karantén miatt otthonaikba kényszerülő diákok szorgos építkezésbe kezdtek a Minecraftban, a szervereken pedig néhány iskola pontos másának felépítése is szépen halad.
Olyan apró, hogy szabad szemmel látni sem lehet, mégis keményebb, mint a gyémánt.
A Microsoft két kijelzős, összehajtható Surface Duo telefonjának legszembetűnőbb tulajdonsága a hatalmas érintőképernyő felület, de vajon mit találunk, ha benézünk a borítás alá?
Egy új kedvcsináló alapján a Lenovo Legion gamermobil tényleg a fekvő módban való játékról szól majd.
Steve Jobs, Larry Page és Sergey Brin egykor közeli kapcsolatban álltak egymással, különleges fotó került elő egy ma már szinte elképzelhetetlen összefonódásról.
A hírek szerint kétszer akkora tárhellyel várja majd az ártakarékos mobilt kereső vevőket a Google Pixel 4a, mint az Apple iPhone SE.
Egy funkció segítségével most átköltözhetnek a YouTube Musicra azok, akik még használják a Google Play Zenét.
Az MIT CSAIL mesterséges intelligenciája akkor ítélkezik, ha valaki egészségtelenül, például mikrós ételt eszik.
Amerika 2021. májusáig meghosszabbította a tiltóintézkedéseket, így már biztos, hogy nem mostanában kapja vissza a Google támogatását a Huawei.
A Windows 10 2004-es verziójával kezdődően többé nem biztosít 32 bites változatot az operációs rendszeréből az új PC-k gyártóinak a Microsoft.
Egyszerre akár 50 ember is beszélgethet egymással a videohívás során, hála a Zoomra válaszul kiadott Facebook Messenger Roomsnak.
Azokat a hirdetéseket tiltja majd le a Google böngészője, amelyek túlzottan lassítják a gépet, vagy épp a hálózatot terhelik meg.
Tim Cook már az AR technológia hajnalától akart valamilyen kiterjesztett valóságra épülő eszközt, de egyelőre nem tart ott a cég, hogy piacot robbantson vele.
Bár az Ampere egyelőre csak más kategóriában mutatta meg magát, annak is van jó hírünk, aki GeForce RTX 30XX grafikus vezérlőre vár. Azt mondjuk nem tudni, mikor válik valóra, de egyszer biztosan.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.