Így készíts egyszerűen haswelles Hackintosh-t
Jól dokumentált lépésekben készítenek a Mac Miniből haswelles Hackintosh-t.
Jól dokumentált lépésekben készítenek a Mac Miniből haswelles Hackintosh-t.
A modern programokra való átváltáskor nem feltétlenül tűnik el a Tálca.
Az Oscar-díjas amerikai színész valószínűleg kábítószer-túladagolásban halt meg. Negyvenhat éves volt.
A Healthbook minden egészségügyi adatot rögzítene az iOS 8-ban.
Egy friss beszámoló szerint mégsem Satya Nadella a top jelölt.
Ambiciózus tervek keretében az Apple-t és a Samsungot is maguk mögé utasítanák.
Az IHS szerint nem szállítottak még senkinek számottevő mennyiségű panelt.
A Nest csapata korlátlan erőforrást kap a Google-től.
A 70 milliméteres Hasselblad az egyetlen kamera, amit vissza is hoztak a Holdról. Az Apollo-program űrhajósai kattintgattak vele.
A bevételek növekedése elsősorban a PlayStore forgalmának és a hardvereladásoknak volt köszönhető.
A Cannes-i díjas magyar filmrendező 93 éves korában hunyt el. Halálhírét második felesége, Mészáros Márta is megerősítette.
Az LTE modemet nélkülöző változatba négymagos központi egység került.
Keith Alexanderhez hasonlóan a férfi az NSA és kibersereg vezetője lehet.
Az Intel AppUp végével a vállalat inkább a felhőre koncentrálna.
A modern programok fejlécet kaptak, egyéni DPI beállítására is lehetőség nyílik.
Már februárban gőzerővel folyhat a zafírüveg termelése.
Egy régóta a vállalatnál dolgozó felsővezető kerülhet a tápláléklánc élére.
Elsőként Apple iOS-re fog elérhetővé válni a magazinszerű alkalmazás.
Erős negyedévet zárt a Facebook. A reklámbevételeik 53 százaléka a mobilos hirdetésekből folyt be.
Az EVE Online játékosainak keddi összecsapásában több mint 2200-an vettek részt. Kétszázezer dollár értékű űrhajó pusztult el.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.