Donald Trump beverte az utolsó szöget a TikTok koporsójába
Trump bejelentette, hogy a mai naptól fogva betiltja a TikTokot az Egyesült Államokban.
Trump bejelentette, hogy a mai naptól fogva betiltja a TikTokot az Egyesült Államokban.
Hivatalosan is bemutatkozott a Galaxy M31s, amibe 25 wattos gyorstöltésre képes, 6000 mAh-s akkut szereltek.
A Google az Android 11-gyel kezdődően kötelezővé teszi a zökkenőmentes frissítéseket.
Ujjlenyomatot használhatunk a kártyaadatok kitöltése helyett az androidos Chrome böngészőben.
A Google állítólag nagyon jövedelmező ajánlatot tett a Samsungnak azért, hogy az cserélje Asszisztensre a Bixbyt.
A Xiaomi prémium csúcsmobilja testre szabható GPU-val érkezik, amit kedvünk szerint finomhangolhatunk.
Pedig annyira akartuk, hogy igaz legyen, amit a kínai cég állított, miszerint 21 perc alatt feltölti a mobilt és még az akku sem gebed bele.
Amit már jó ideje pletykáltak, most hivatalossá vált: az Apple egyik vezetője is elismerte, hogy az idei iPhone-okat a szokásosnál később kezdik szállítani.
Felbukkant egy új koncepció, amely alapján az iPhone 13 oldalain is kijelző lenne, a fizikai gombokat pedig száműznék.
Az ingyenes mobilmentést és tárhelykezelést segítő Google One app már az Apple iPhone készülékein is használható lesz.
Renderelt és élőképeken is felbukkant a Samsung következő, augusztus 5-én debütáló összehajtható mobilja, a Galaxy Fold 2.
Remekül áll Magyarország az 5G bevezetésével: a szabvány kész, a frekvenciák és az eszközök is rendelkezésre állnak, ám a nagy áttörés mégis várat magára.
Egyelőre legalábbis semmi olyasmi nem derült ki róla, mint trükkös elődeiről, és a készítők is állítják, hogy nagyon vigyáznak az adatainkra.
Közeledik az az időszak, amikor a közösségi médiás sztárok és influenszerek kegyeiért pénzzel versenyeznek a különböző platformok.
A Microsoft nem adja fel az ARM-alapú Windows 10-es PC-k ötletét - most pedig előrébb lendítheti a törekvéseit a Samsung.
Elvileg július 31-én debütál a Black Shark 3S gamermobil, de már több dolgot is megszellőztetett róla a Xiaomi.
A kórokozók ellen védő bevonatot különleges logó is megkülönbözteti, és már augusztusban megérkezhet az első változata.
Emojis reakciók, hangüzenetek és Duo-hívások is érkeztek többek között a frissített Google Üzenetek appba.
A ROG Phone 3 gamermobil kijelzője egyébként is lenyűgöző, de kiderült, hogy akár 160 Hz-es képfrissítéssel is működik.
Bemutatkozott a Qualcomm legújabb gyorstöltési rendszere: nulláról 100 százalékra 15 perc alatt tölt fel egy okostelefont a Quick Charge 5.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.