Nyerészkedők uralják az eBayt, óriási üzlet lett a videokártyák eladása
A döbbenetesen magas árakat bárki láthatja, az egész mögött húzódó üzlet eredményességi mutatóinak ismeretében pedig egyre többen próbálnak csatlakozni.
A döbbenetesen magas árakat bárki láthatja, az egész mögött húzódó üzlet eredményességi mutatóinak ismeretében pedig egyre többen próbálnak csatlakozni.
Lassan tényleg eljutunk oda, hogy csak ki kell választani a telket, az építkezést pedig egy óriási 3D-nyomtatóra bízhatjuk.
A Republic of Gamers perifériák között egyre több, kábelek nélkül is üzemképes beviteli eszközt találhatunk.
Vadonatúj évkezdő akciókkal állt elő a Keysworlds, két kulcs vásárlása esetén már csak 5,12 euró a Windows 10!
Az óriási termékpalettájú gyártó már sok mindenbe belekóstolt, az idei CES-en debütált két szupergyorsnak ígérkező SSD is, mely főként gamereknek szól.
Stabil szereplője a tévépiacnak a Panasonic, amit JZ2000-es OLED modelljével akar idén dominálni a cég. A semmitmondó mesterséges intelligencia mellett azért hasznos újdonság is akad.
Több megjelenítő helyett egy, összefüggő képernyővel tervezi fokozni az élményt a Mercedes-Benz.
Egy szimpla USB-kulcs is felbecsülhetetlenül értékes, ha fontos adatot tárolsz rajta. Ha pedig ez elvész, az óriási katasztrófa. Ez a szoftver jó eséllyel visszaszerzi elveszett adataidat.
A december 28-án debütált Xiaomi telefon után kapkodtak a vásárlók.
Rengeteg egyedi és bonyolult jelszót kell megjegyezned a sok-sok szolgáltatáshoz és programhoz? Óriási segítségedre lesz a minden platformon elérhető Sticky Password.
Szédítően óriási a laptopkínálat, de ne ess pánikba! Segítünk megtalálni a számodra ideális teljesítményű és felszereltségű notebookot, amivel évekig tökéletesen elégedett leszel.
Több kórház is kénytelen papíralapon működni, mert Kelet-Európából óriási zsarolóvírus-támadáshullámot indítottak az amerikai egészségügy ellen.
A jogtiszta Windows 10 és Office a távmunka és távoktatás elengedhetetlen kelléke, és nem kell, hogy óriási költségekbe verjük magunkat miattuk: mutatjuk a hihetetlen akciókat!
A NASA egy érdekes felvételt tett közzé, amin két galaxis összeütközése látható. A képet a Hubble űrteleszkóp készítette.
Több napra leállt a Canon felhőtárhelye, az újraindulás után pedig kiderült: minden törlődött róla, és nem is lehet helyreállítani.
Hivatalosan is bemutatkozott a Galaxy M31s, amibe 25 wattos gyorstöltésre képes, 6000 mAh-s akkut szereltek.
Mármint internet-kábelt, mielőtt valaki másra gondol. A Grace Hopperről elnevezett mélytengeri kábel az Atlanti-óceánt szeli át, és New Yorkot köti össze Angliával, illetve Spanyolországgal.
Sokakat összezavarhat a tévés piac óriási kínálata, de ha pontosan tudod, milyen funkciók fontosak számodra, könnyen megtalálhatod azt a modellt, amit neked találtak ki. Íme pár tipp ahhoz, hogy sikerrel járj.
A webáruzház és cseh anyavállalata 892 millió forintot fizethet a Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt.
Az Oppo A72 5000mAh kapacitású akkuval és 48 megapixeles kamerával támad és időben is megelőzi a OnePlus hasonló modelljét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.