Csillagkapu-szerű portál teremt hidat két európai város között
A Vilniust és Lublint összekötő kapuk 606 kilométernyi távolságból cserélnek élő képet egymással.
A Vilniust és Lublint összekötő kapuk 606 kilométernyi távolságból cserélnek élő képet egymással.
A kalózszoftverrel ügyeskedő gyakornok úgy vélhette, hogy csak dísznek van a vírusirtó.
Az Európai Unió megszavazta a jogszabályt, amely a terrorizmust bátorító tartalmak gyors eltávolítását teszi kötelezővé a netes platformok üzemeltetői számára.
A COVID-19 érzékelő szenzorok telefonba ágyazott megjelenése már nincs is olyan messze.
Az Apple tervezői folyamatosan azon dolgoznak, miképp növelhető a hordozható gépek hűtési teljesítménye. Most épp az Asus egyik megoldását vették alapul.
A professzionális célra fejlesztett vezérlőkből eddig mindössze két típust jelentett be a gyártó. Áprilisban végre jöhet a többi modell is.
Igazi multiplatformos mindenest ismerhetünk meg az XG43UQ személyében, ami a 4K-felbontás rajongóinak kedvez.
Buster Hernandez azután kapott ilyen komoly büntetést, hogy éveken keresztül használta a közösség oldalt fiatal lányok zaklatására.
A CEO helyett egy jóval grandiózusabb nevet választott magának a Tesla első embere.
Az Apple saját chipjével szerelt gépek sincsenek már biztonságban.
A cég okosórájának újabb fontos egészségügyi funkciójára mutatott rá egy New York-i kórház.
Az NVIDIA nagyon nem tud mit kezdeni az RTX-sorozat készlethiányával, ezért egy igazi klasszikust vethet be a hiány enyhítése érdekében.
A University of Virginia kutatócsapata által kidolgozott rendszer pszichológiai jelek alapján próbálja felismerni és azonosítani a rasszizmust.
Nem csak üdítő és édesség lehet egy automatában. Amerikában olyan is van, ami koronavírust kimutató teszteket ad ki.
Nem meglepő, hogy legtöbb keresésünk idén a világjárvánnyal volt kapcsolatos, de az év a vírust leszámítva is eseménydús volt.
Az elmúlt hónapokban új taktikához folyamodtak azok a szervezetek, melyek felfedezték, hogy az általuk telepített zsarolóvírustól megpróbál megszabadulni a megtámadott cég.
Anika Chebrolu kifejlesztett egy eljárás, amivel képesek lehetnek a tudósok megkötni a koronavírus tüskéit. Ennek következtében pedig akár a gyógymódig is el lehet jutni.
Az amerikai elnök és felesége, Melania Trump egyaránt megfertőződtek a vírussal, kötelező karanténjukat pedig a Fehér Házban kezdik meg.
Elkészült a második bécsi koronavírusteszt, ezzel most a helyi iskolásokat próbálják meg gyorsan és hatékonyan kiszűrni.
A Xiaomi frissített Mi Health appja lehetővé teszi a pulzus kamerán keresztüli mérését és követését.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.