iPhone-ról androidos mobilra váltasz? Így vidd át a névjegyeidet
Egy iPhone-ról androidos okostelefonra váltani elsőre nehéz dolognak tűnhet, de valójában nem bonyolult.
Egy iPhone-ról androidos okostelefonra váltani elsőre nehéz dolognak tűnhet, de valójában nem bonyolult.
Az Egyesült Államok tiltása miatt a kínai cég meglehetősen nehéz helyzetbe került, most azonban a jelek szerint lassan visszakaphatja partnereinek egy részét. Jó kérdés persze, nincs-e mindehhez már túl késő.
A kormány szerint túlzottan röghöz kötik a felhasználókat a mobilszolgáltatók, akik így nehezebben tudnak váltani.
A Microsoft arra figyelmeztette a felhasználókat, hogy ne lépjenek ki, ugyanis kiesések voltak sok szolgáltatásában, például a Teamsben vagy az Outlook.com-on.
Ha valaki olyan gépet keres munkához, amit semmilyen feladat nem izzaszt meg, akkor az Armari konfigurációjánál nehezen találhat jobbat.
A távoktatásban néha nehezebb motiválni a diákokat, ebben segíthet a Teams egyik új funkciója.
Az adott fotó eredeti tulajdonosa azonnal töröltetheti a mások által letöltött, majd újra megosztott képeket, köszönhetően egy új változtatásnak a Facebookon.
A vállalat egyelőre nem árulta el, hogy mik a terveik a felvásárolt startuppal, de nem nehéz kitalálni, hogy az online meetingeket szeretnék áthelyezni a virtuális valóságba.
Hacsak nem vársz valakitől videót magadról, ne kattints rá a linkre. A kártevő a személyes adatokra pályázik, és nagyon dörzsölt, emiatt nehéz felismerni.
A platform legambiciózusabb tartalomgyártóit igyekeznek támogatni a TikToknál a nagy politikai nehézségek idején.
Nem nehéz a feladat, szóval ne várjon senki bonyolult útmutatót, inkább az a lényeg, hogy tedd meg ezt minél előbb: hidd el, jobb lesz tőle a világ.
A laptopok piacán ma sok ismert márka és gyártó próbál helytállni. Nehéz megtartani az ügyfelek bizalmát és nehéz kijavítani, ha hibát észlelünk egy gyártó kapcsán. Az elmúlt időszakban a Huawei-t meggyengítették a céget ért támadások: erről és az általuk forgalmazott laptopok megbízhatóságáról beszélünk.
Sokan egyre nehezebben teszik le a mobilt, sokszor már este, az ágyban is: nekik segít a YouTube app azzal, hogy jelez: ideje kikapcsolni a dolgokat.
A nehézkes körülmények ellenére a március 28-án zárult negyedév során éves szinten javítani tudott az árbevételén az Apple.
A világjárvány és annak gazdasági hatásai még tovább nehezítették az okostelefon-gyártók dolgát - a második negyedév pedig rosszabb lehet, mint az idei első.
Ha a munkád hatékonyságához hozzátartozik az irodai környezet, és otthon ennek hiányában nehezen kapod el a ritmust, mutatunk egy zseniális megoldást.
Úgy tűnik, hogy kezdik egyre nehezebben viselni a járvány hatásait az emberek: soha nem kerestek még ennyien a "jó hírek" kifejezésre.
A távmunkások számának hirtelen növekedése miatt többfelől arról számoltak be, hogy a felhő alapú alkalmazások nehezen bírják a terhelést. Ideje váltani, és ezt minden eddiginél olcsóbban teheted meg!
Virtuális kép- és videónézegető házibulis funkcióval könnyítene a bezártságot nehezen viselőknek a képmegosztó szolgáltatás.
Ha az egészségügyi vészhelyzet (vagy bármi más) miatt távmunkában dolgozol, legális Windows 10 és Office nélkül nehéz lesz - szerencsére van hiperolcsó megoldás.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.