Klasszikus játékok és fedélzeti kamera az új Tesla szoftverben
A Tesla kiadta fedélzeti szoftverének kilencedik verzióját, amelyben egy tonna újdonság kapott helyet, többek között Atari játékok is - persze ezeket csak álló autóban érhetjük el.
A Tesla kiadta fedélzeti szoftverének kilencedik verzióját, amelyben egy tonna újdonság kapott helyet, többek között Atari játékok is - persze ezeket csak álló autóban érhetjük el.
A piac manipulálására írt egyik szoftver fejlesztője szerint mindenki manipulálja a piacot, ezért senki nem veszít.
Kiderült viszont, hogy a Mate 20 Pro tárhelye bővíthető lesz, az arcfelismerő rendszere villámgyors, 30 perc alatt pedig 0-ról 70 százalékra tölt az akkumulátora. (2018. 10.05. Frissítve!)
A OnePlus elárulta a jackcsatlakozó hiányának az okát, illetve azt is, hogy sem vezeték nélküli töltést, sem vízálló kialakítást nem kapunk.
A szakszerű feldolgozásnak köszönhetően több száz tonna nyersanyag, főleg fém, alumínium, üveg és réz vált újrahasznosíthatóvá. Az újrahasznosítással egy kicsit a készüléktulajdonosok is jól járnak: törvény írja elő, hogy új műszaki eszköz vásárlásakor a leadott régi készülék után mennyi kedvezmény jár a vevőnek.
A felháborodások miatt a Chrome 70-től kezdve újra opcionális lehetőség lesz az automatikus bejelentkezés.
Előkerültek a hivatalos tokok, illetve a boltokban is akciózik a Huawei néhány érdekes kedvcsinálóval.
Ha valaki szeretné a Google szolgáltatásait használni, akkor ettől a verziótól kezdve kénytelen bejelentkezve maradni a Chrome-ban is.
A virtuális valóságba jönnek az okostelefonos appok, illetve itt vannak a mozgásérzékelős 6 Degrees of Freedom kontrollerek.
Hamarosan mindenkinél elérhetővé válhat a Color Pop funkció, illetve jön a manuális bokeh funkció.
Új vizekre evez a OnePlus, és jövőre kiadja az első televízióját. Vajon lesz rajta jackcsatlakozó?
Kiszivárgott, hogy milyen kijelzőt kaphat az 5 hátlapi kamerával érkező Nokia 9, illetve a Nokia X7.
Az IFA kiállításon többek között egy hatalmas és gyönyörű képpel rendelkező tévét és egy igazán különleges mobilt láttunk a gyártó standján.
Az iOS 12 egyik jövőbeli frissítése teszi majd dual-SIM-képessé az Apple legújabb iPhone készülékeit.
A Google engedélyt kért a YouTuberektől, hogy használhassa a kiszivárgott Pixel 3 XL-ről készült videóikat. Egyesek szerint az egész egy nagy átverés volt.
Elsőként a Notebook.hu back-to-school kampánya keretében lehet Intel Optane notebookokat vásárolni Magyarországon. Megjött az olcsó gépek megmentője, vagy csak átverésről van szó?
A VLC egy igen sokoldalú médialejátszó, ami extra szoftver használata nélkül is képes a képernyőd tartalmát rögzíteni.
A gamerek piaca színes és látványos, de a felhasználók jelentős része a hagyományos készülékek között keresgél. Ha éppen monitort vadásznál, mutatunk egy olyan modellt, ami nagyon sokat tud és az árától sem fogsz megijedni. Az sem gond, ha többre vágysz, luxus-kijelzőből is láttunk érdekeset a Philips standján.
Minek tévé és tévéadó, amikor ott a 4K-s játékkonzol és a különféle streaming szolgáltatások? A Philips kifejezetten konzolgamereknek szánt kijelzővel jelentkezett, amibe a monitorok minden jó tulajdonságát belezsúfolta.
A berlini IFA kiállításon egy igazán jó nevű szülinaposnál jártunk: megnéztük a Panasonic néhány újdonságát, de azt is megtudtuk, merre halad tovább a cég. Videónk is van róla!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.